volt Egy barna Tündér

Nahát. MA mélységesen felháborodtam. Hogy vannak ilyen érzéketlen, tuskó alakok! Nem tudom ki találta ki, de ezt muszály ide is leírnom. Ez egy körlevél, ami myvipen terjed. Ha valaki még nem olvasta olvassa végig.

Karácsony előtti utolsó napon a szupermarketbe siettem
megvenni a maradék ajándékokat, amiket korábban nem tudtam.
Amikor megláttam a sok embert, panaszkodni kezdtem magamnak:
" Egy
örökkévalóságig fogok itt rostokolni és még annyi más helyre
kell mennem"
"Karácsony kezd egyre idegesítőbbé válni minden egyes évvel
Mennyire
szeretnék csak lefeküdni és átaludni az egészet."
Végül is át tudtam magam fúrni a játékosztályra és el is
kezdtem átkozni
az árakat, azon tűnődve hogy a gyerekek tényleg játszani is
fognak ezekkel
a drága játékokkal? Amíg nézelődtem a játékosztályon,
észrevettem egy
kisfiút, aki olyan ötévesforma lehetett, egy babát szorítva
a mellkasához.
Csak a haját simogatta a babának és olyan szomorúan nézett.
Aztán a kisfiú
odafordult a mellette álló idős hölgyhöz: "Nagyi, biztos
vagy benne, hogy
nincs elég pénzem, hogy megvegyem ezt a babát?" Az idős
hölgy ezt felelte:
" Tudod te is: nincs elég pénzed hogy megvedd ezt a babát,kedveském"
Aztán megkérte a fiút, hogy várjon meg itt öt percet, amíg ô
elmegy
szétnézni. Hamar el is ment. A kisfiúnak még mindig a
kezében volt a baba.
Végül, elindultam felé, és megkérdeztem tőle, kinek szeretné
adni ezt a
babát? "Ezt a babát szerette a húgom leginkább és ezt akarta
a legjobban
most Karácsonyra. Nagyon biztos volt benne hogy a Télapó
elhozza neki."
Azt válaszoltam, hogy talán télapó tényleg el is viszi neki,
de a kisfiú
sajnálkozva válaszolt.
"Nem, Télapó nem viheti oda neki, ahol most ô van. Oda kell
ahhoz adnom
anyukámnak, és így ő odaadhatja a húgocskámnak, amikor
odamegy. " A szemeiolyan szomorúak voltak, amikor ezt mondta. "A húgom Istenhez
ment, hogy
vele legyen.
"Apa az mondja, hogy Anya is el fog menni Istenhez
hamarosan, úgyhogy azt
gondoltam, el tudná így vinni a húgomhoz."
Megkértem a kisfiút hogy várjon meg, míg visszajövök az
üzletből. Ezután
mutatott egy nagyon kedves kis fotót magáról, amelyen éppen nevetett.
Aztán azt mondta nekem: "És meg azt is akarom, hogy Anya
elvigye neki ezt
a képet is, így soha nem fog engem elfelejteni."
"Szeretem anyukámat, és azt kívánom, bárcsak ne kellene
elhagynia engem,
de apa azt mondja, hogy el kell mennie, hogy a húgommal
legyen." Aztán
ismét a babára nézett a szomorú szemeivel, nagyon csendesen.
Gyorsan a
pénztárcámhoz nyúltam, és kivettem belőle pár papírpénzt és
megkérdeztem a
fiút: "Mi lenne, ha megszámolnánk a pénzed, hátha mégis
lenne elég?"
Oké - mondta. "Remélem, van elég." Én hozzáadtam némi pénzt
a fiúéhoz,
anélkül hogy látta volna, majd elkezdtük a számolást. Elég
pénz volt a
babára, még egy kicsivel több is.
A fiú ezt mondta: "Köszönöm Istenem, hogy adtál elég pénzt."
Aztán rám
nézett és hozzátette: "Megkértem tegnap Istent mielőtt
lefeküdtem aludni,
hogy segítsen, legyen elég pénzem, hogy megvehessem ezt a
babát, így
anyukám neki tudná adni a húgomnak. Meghallgatott! Még
szerettem volna
annyi pénzt is, hogy vehessek egy szál fehér rózsát
anyukámnak, de azért
ezt már nem mertem kérni Istentől.
"De ô mégis adott nekem eleget, hogy megvehessem a babát és
a fehér
rózsát. Tudod, anyukám szereti a fehér rózsát." Pár perc
múlva az idős
hölgy visszajött, majd távoztak. Teljesen más hangulatban
fejeztem be a
bevásárlást, mint ahogy elkezdtem. Sehogy se tudtam kiverni
a kisfiút a
fejemből.
Aztán eszembe jutott egy helyi újság cikke két nappal
ezelőttről, amelyik
említett egy részeg embert, aki ütközött egy másik kocsival,
amelyben egy
fiatal nő és egy kislány volt. A kislány azonnal meghalt, az
anya kritikus
állapotban van.
A családnak el kellett határoznia, hogy kikapcsolják-e az
életfunkciók
fenntartását szolgáló gépet, mert a fiatal hölgy soha sem
tudna felkelni a
kómából, amibe esett.
Ez a család lenne a kisfiú családja?
Két nappal azután, hogy találkoztam a kisfiúval, megakadt a
szemem egy
újságcikken, amely arról tudósított, hogy a fiatalasszony
elhunyt.
Nem tudtam megállítani magam, hogy ne vegyek egy csokor
fehér rózsát, majd
ezzel a ravatalozóba mentem, ahol a fiatalasszony ki volt téve a
látgatóknak, akik így megtehették az utolsó búcsújukat a
temetés előtt.
Ott feküdt, a koporsóban, egy csokor fehér rózsát tartva a
kezében a
fotóval, a baba a mellkasára volt helyezve. Sírva hagytam el
a helyet, úgy
érezve, hogy az életem örökre megváltozott. Az a szeretet,
amit ez a
kisfiú érzett az anyukájáért és a húgáért - még a mai napig
is nehéz
elképzelnem.
És a másodperc törtrésze alatt mindezt egy részeg ember
elvette tőle.
Most két választásod van, kedves olvasó:
1) Elküldöd az ismerőseidnek ezt az üzenetet


>

2) Kitörlöd, és úgy teszel, mintha meg sem érintette volna a szíved.
Ha úgy döntesz, hogy elküldöd, talán miattad nem fog valaki
részegen vezetni.

Őszintén. Te egy ilyen levél miatt nem vezetnél részegen? És am különben is. Minek. Én annyira nem értem. Elkezdtem olvasni, hogy mi lesz értelmesnek tűnt. és így pofáncsapni az egészet, ezzel az utolsó mondattal. Hehh. Gusztustalan! Fúúúújjjj. Az ilyentől undorodok! HOgy képesek ilyet írni. NA sebaj. Véleményeket kéer. Csak engem rázott meg ennyire?

NA majd még jövök.

Cupi!!!

Ilyen minden féle idézet. NEkem nagyon tetszik. ÉS igazak? Igen. Rám biztos. Nem tudom hogy ez jó vagy sem, de gondold végig, dönts, és oszd meg velünk, egy komiban

Dolgok, amiket megtanultam az élettől...

"Hogy nem számít, mennyire jó valaki, mindenképpen fájdalmat okoz neked olykor.
És ezért meg kell bocsátanod neki.
Hogy évek kellenek a bizalom kiépítéséhez, de elég néhány másodperc a lerombolásához.
Hogy nem kell megváltoztatnunk barátainkat,
ha megértjük, hogy a barátok változnak.
Hogy a körülmények és a környezet hatnak ránk, de magunkért csakis mi vagyunk felelősek.
Hogy vagy Te tartod ellenőrzés alatt a tetteidet, vagy azok fognak Téged.
Megtanultam, hogy a hősök olyan emberek, akik azt tették, ami szükséges volt, szembenézve a következményekkel.
Hogy a türelem rengeteg gyakorlást igényel.
Hogy vannak emberek, akik szeretnek bennünket, de egyszerűen nem tudják, hogyan mutassák ki.
Hogy olykor az, akire azt hinnéd, hogy megadja neked a kegyelemdöfést, ha már a földön fekszel, egyike azon keveseknek, akik segíteni fognak neked felállni.
Hogy csak azért mert valaki nem úgy szeret téged, ahogyan te szeretnéd, ez nem azt jelenti, hogy nem szeret téged teljes szívével.
Hogy sosem szabad azt mondani egy kisgyermeknek, hogy az álmok balgaságok: tragédia lenne, ha ezt elhinné.
Hogy nem mindig elég, ha megbocsát nekünk valaki. Az esetek többségében te vagy, akinek meg kell bocsátani magadnak.
Hogy nem számít, hány szilánkra tört a szíved: a világ nem áll meg, hogy megvárja, míg összeragasztod.
Talán Isten úgy akarja, hogy találkozzunk sok nem hozzánk illő emberrel, mielőtt találkozunk az igazival. Így mikor végre találkozunk vele. Tudunk majd hálásak lenni ezért az adományért."

NAhát ennyi lenne. Nekem azok tetszenek igazán, amit kiemeltem. ÉS erre jöttem rá én is. Bár ezt még csak most találtam, de ezt már tudtam. Hmm. Fincsi

Na megyek. Majd még jövök.

Cupi!!!

NAh. Szombat van. Ráérnék aludni, de valami felkeltett. A tavasz. Vagyis a tavasz hirnökei, a madárkák. Az ablakpárkányomat választották a legalkalmasabb helynek, hogy énekeljenek. Ők kelttettek engem. Boldog vagyok. Szép nap. Süt a nap. Az első tavaszias nap!Szeretem! Boldog vagyok!

Felkelte, elmentem a könyvtárba. Ott 3 lánnyal, és egy srácccal dumáltam, és kivettem 3 könyvet, amit hülyeség volt, mert még a Balekot olvasom De sebaj. Jól indult a nap. Boldog voltam!

Utánna usgyi korizni! Nagyon élveztem. Boldog voltam végig. Mert Ő is boldog, és akkor én is az vagyok. MOst valahogy sikerült. Lehet az a téli időjárás nem tett jót nekem, plussz hogy el is ment... De most valahogy kezd jobb kedvem lenni. Kezdem elfogadni. Legalábbis próbálkozom. Kimentünk korizni. Jó volt nagyon. Voltak érdekes szituk... pl:A havat Dávid nakába tettem, vagy mikor 6an összekapaszkjodtak, én meg Nikike kezét fogtam, mert alig tudott megállni, és az ostor végéről Dávid elkapta a kezem, ugye én mentem, de Nikike hasalt eggyet... Sajnálom, de nem tudtam vele mit csinálni. Dávid utánna a kezemet akarta fogni. Nem tudom mit gondoljak. De semmi rosszra. Ez nem arról szólt. Többször is mehetnénk. Utánna jött Tibi bácsi, és vele mentem egy kicsit, de a korim eleje beleakadt egy buckába, és akkorát estem térdre, hogy nem tudom hajlítani a jobb lábam, mert könnyek gyűlnek a szemembe a fájdalomtól. Ettől eltekintve Nagyon jó volt! Boldog voltam!

Most tesómék a gépünket rakják újra, szal az anyáén vagyok. A lábam nagyon fáj, és a mellényemben űlök, ami Vicára emléékeztet. Fáj a vállam, a térdem, a lábam, a kezem. Mindenem. Ahhoz képest, hogy milyen boldogan mentem el itthonról, kicsit letört vagyok. Ez a lábamnak köszönhető. De túléljük! ^^ Boldog vagyok!

Na sztem ennyi. MOst megyek, majd még jövök

Cupi!!

Nah. Közös megeggyezés alapján, egyetértünk abban, hogy totál hülye vagyok... Hmm. Ez most mélyről jött. Na sebaj. A lényeg, hogy megint újjult formában, megint összetörve, és ezekkel a darabkákkal, ugyan olyan hülyén ismét jelentkezem.

Abban is megegyezhetünk, hogy ez az ominózus srác, -sztem mindenki tudja kiről beszélek- felforgatta az életem. Fogytam, másfél kilót, 11 nap alatt, amit 2 éve nem sikerül... Hiányzik mint atom, de mostmár el tudom engedni. Tudom hogy jóhellye van, és hogy visszajön. Ennyi nekem elég. MAjd mesél egy csomót!

Az is biztos hogy kezdem magam egyedül érezni. Vagyis mi? NEm. Szóval kezdem úgy érezni hogy vannak barátaim! Ez tök fasza érzés! Sztíí, Szofi, Juliette, Tabita, ZöldErdő, és a többiek. Nagyon jól esik! Most végre érzem, hogy van aki szeret!

Suliban nem volt semmi különös. Fizika óra: Végigbeszéltem az egészet Bettivel, Matek: hülyültünk, feladatot csináltunk, Tündi másolta az enyémetxd, Biosz: Formámban voltam mint mindig, végigsugtam Gittinek az egészet..., of: próbáltam úgy tenni mint akit érdekel az egész, Angol: próbáltam úgytenni mint aki érti, Tesi: javítottam, lehet 5ös leszek felévkor, és hülyültünk... hazajöttem, gépeztem, majd 5ször szétkaptam a billentyűzetet, 2szer magamba szúrtem a csavarhúzót, a körmömet odacsavaroztam hozzá,nem szabad csavarhúzót a kezembe adni. A fúrógépet apán már egy éve nem adja ide, mióta majdnem csináltam egy szép kis lyukat az újambautánna elmentem mamáékhoz, mikor visszafele jöttem, nem ismertem fel Gitti, Rékát, Hannát... uff De a végén rámköszöntek és koppant kik is. :) itthon, újra szétkaptam a klaviatúrát, vagyis sikerült megcsinálnom!! MOst a Wasabit néztük, de tesóm a barátjáért ment, szal most itt vagyok. JA és ettem is...:D
Na ennyi, röviden tömören a napom. NEm volt semmi különös. De azért végre érzem hogy van miért lennem/élnem.

Most nem jut eszembe más. majd még jövök. Kezd jókedvem lenni.

Cupi!

Nem tudok semmit csinálni. Muszály vagyok blogolni.
Nem kérdezi meg senki, jól vagyok e. Nem érdekli senkit. Zavar, de mit tudok tenni? Semmit. Akkor meg? MIért büntessem magam, azzal hogy nem írok, ha nem tehetek róla. Na de sebaj. Újra ittvagyok Mert magamnak írom a blogot, és persze részben nektek is!
A billenytyűzetem tropára ment, mivel tesókám szétszette, mondván hogy megtakartíja, csak sszerakni nem tudta. Ezért rám vár a nemes feladat, hogy ismét csavarhúzót vegyek a kézbe, és egész álló nap ezt bütyköljem. Ez már egy jobbik változat. A billentyűk csak "ütés" re reagálnak, az "ö" betűm neccesen, a jobbra nyíl egyáltalán nem, és a "/" is 100ból egyszer jön be. Szal most alig tudok írni.
Azon kívül, hogy totális lelki sszeroppanást kvetően a darabokat hajkurászom a szélben, jól vagyok. Az egészségi állapotomra is kihatott. Úgy érzem, Vikinek kezd elege lenni belőllem. Nekem meg ebből. NEm tudom elegnegdni, de ennyi. Muszály vagyok, különben felemészt. NEm tudom hogy csinálta, de gyorsan és vid idő alatt sikerült neki. Ennyire még a lejobb barátnőmet se kedvelem. NA mind1. Majd lesz valammi. Nem pityogunk

Unatkozok már megint. Tegnap Szofikának kiöntttem a lelkem, attól kezdve hogy hogy ismertük meg egymást addig amíg elköszönt. Végre valaki meghallgatott!

Most vizet iszok, és kekszet eszek, meg megyek klaviatúrát szerelni. Nos ennyi volt.

Nem tudok mit írni, de még jövök

Cupi!

Blogszünet. Nem csináltam még ilyet nem is akartam, de most muszály! Csak egy fél óra max...

Nagyon kikészültem. Gondolkoznom kéne. Az udvaron kéne. Egyedül. De félek hogy sírni fogok. Nem akarok. Nem tudom mi lesz így velem. Összeomlottam. Bátor akarok lenni. De nem megy. Egyszerűen, annyira fáj, annyira szúr az üresség amit maga után hagyott, hogy nem tudom feldolgozni. Nem hallgatnak meg. Csak kevesen. És nem mindig azok akiket szeretnék. Csak annyi a reakció, hogy 'beteg vagy' Tudom. De ezt el kell fogadni. Én ilyen vagyok, nem tudok változni. Vagyis tudok. De nehéz. Egyedül nem megy. Nincs kinek elmondjam. Hogy van ez? Miért van az az érzésem, hogy ez így megy addig amíg...

Cupi!

Ma jó napom volt. Vagyis, nem tudom. Jó is rossz is. De mivel meg lettem fenyegetve, hogy nem érezhetem rosszul magam, azért nem is éreztem rosszul magam Boldog voltam. Mert azt teszi amit szeretne. Tegnap este beszéltünk. Megnyugtatott. Nem tudom miért. Hétfőn, egész nap az járt az eszemben hogy elmegy. Ma meg az, hogy boldog. Jó érzés.

Nem történt semmi. Beszélgettem, ezzel-azzal, de semmi extra. Tényleg nem volt semmi, amire így emlékeznék.De szar...

<---! Módosítás eleje --->
Egy vidi. Nagyon tetszik. Annyira jó. Mivel nem néztem a csillag születiket nem láttam. De ez a lány megfogaott! Áhh!

Még valami. Egy kommentem. Van aki nem szokta a komikat olvasni, ezért ide beteszem. Az előző bejegyzéshez tartozik, de megfogott. /én írtam, de nem ego/

-Igen! Boldog vagyok! Végre megértettem! De miért kellett ehhez elmennie? :S De sebaj! Azt mondta visszajön! És én hiszek neki! Hiszek, mert hinni akarom! :D

<---! Módosítás vége --->

Na megyek is. Majd még jövök

Cupi

- Viki! Én nem akarok sírni. *csillogó szemek*
- Miért sírnál?
- Mert elmegy. És a legrosszabb dolgot tette velem, amit valaha is tehetett volna.
- Mit? *értetlen tekintet*
- Kedves volt velem. Tudtam, hogy ez lesz. Hogy nem tudom majd boldogan elküldeni. De önző volnék ha nem örülnék neki.
- Nem önzőség. Ne vedd magadra. Hisz alig ismered.
- Ez igaz. De ezalatt a kis idő alatt, megkedveltem. És félek. Félek hogy mi lesz.
- Mi lenne. Max. egy fél év. Az nem sok.
- Nem sok? Az azt jelenti hogy 8.dikban már nem beszélek vele. Ez megrémít. Nagyon. Volt olyan nap, hogy 10 órát beszéltünk. 10et! Érted? Ez nagyon sok! Valaki, aki megértett.
- De ha tényleg ennyire kedveled, akkor miért nem engeded el. Miért nem hagyod, hogy aztcsinálja amit akar? Amit szeret?
- Ettől félek én is. Hogy ezt nem szabad. De nem tudok szabadulni tőle. Egyszerűen annyira kedves volt, hogy hiányozni fog. Minden nap beszéltünk. Minden nap! Ennyit beszélni nem beszéltem, amennyit neki írtam. Pedig nem vagyok egy csendestípus. *nedves szemek*
- De visszajön! Fel a fejjel!
- Visszajön, de mikor? És ha el...
- Ki ne mond! Hülyeség! Vedd észre már magad! Nem fogja azt tenni Veled! Hidd el. Téged nem olyan egyszerű csak úgy el...
- Psszt!
- Szóval, érted. Nem. Nyugodjál bele, hogy 4 vagy 5 hónap múlva visszjön, és éjjel nappal arról fog neked mesélni, milyen volt kint. Hidd el.
- De nehéz. Tegnap este, annyit gondolkoztam. Végig ő járt a fejemben, meg Niké. Hogy ő már megtalálta. Nekem van 2 ember, akit imádok, de nem tudom eldönteni, melyik. Én nem tudom hogy érzek irántuk. Mint két tiltott gyümölcs. Én nem egy futókaland akarok lenni az életükben, hanem aki tényleg fontos. Vagy legalábbis nem egy eldobható valami. Viki. Én nem akarok sírni! * könnycseppel a szemében*
- Megígérted! Nekem ígérted meg, hogy fiú után nem fogsz sírni soha többé! Csak egyszer lehetett. Csak egyszer adatott meg neked! A többit felejtsd el.
- De nem tehetek róla. Megígértem tudom. De most muszály. Egyszerűen belefulladok. Nem tudok mit tenni. Amikor megígértem, ő is. Még mindig vele vagyok. Vagyis vele lennék. De most konkurencia. Nem egy bólogató kiskutya, aki lelkesen válaszolgat nekem, hanem tényleg beszélvelem! Emberszmámba vesz! Tudod hogy nekem ezt nehéz kivívnom. De ő...
- Ő most el fog menni, te pedig egy szó zognélkül elengeded, és majd utánna eheted magad. képeslennél megint megbántani? Újra? Úgy mint az előző három alkalommal? *fenyegetően, de mégis lágyan*
- Nem. Nem akarom újra megbántani. És nem is fogom! Annyiszor csalódást okoztam neki, annyiszor volt rám mérges. Mert én ilyen vagyok. De megváltozom. Ígérem! Elengedem, de nem mondom hogy örülni fogok neki, hogy elmegy.
- Senki nem várja el tőled hogy örülj neki. Hülyének is néznélek, ha mosolyognál. Mutasd ki, mennyire fog hiányozni. Hogy mennyire hiányzik, de ne neki. Tönkre akarod tenni az utolsó napját? Azzal, hogy rossz kedved van? Hogy fájdalmat okozol neki? Buta vagy. Ha képes vagy ezt tenni vele, akkor lehet hogy neked volt csak egy futókaland. *határozottan*
- Igazad van. *megszeppenve* Nem tehetem meg ezt vele. Nem fogok neki örülni, de majd csak akkor mondom, ha elment. És boldog leszek, hogy azt csinálja amit szeret. *a könnycsepp kigördül a szeméből*
- Nem szabad sírnod. Mit gondol majd rólad? *gyengéden letörli a könnycseppet*
- Igazad van. El fogom engedni! Ez az utolsó napja. Azt szeretném ha boldog lenne! Ha örülne!