Huhh. Tudm, az előző bejegyzésemhez azt írtam, nem kell komi. De azért mégis kíváncsi vagyok a véleményetekre. Légyetek oly kedvesek osszátok meg velem. ;)
Bocsi. Most nincs kép, mert azt hittem lefotóztam, de nem. Úgyhogy most így 3 óra tájékán, nem fogok leálni fényképezni, ha nem nagy gond. Megígérem, hogy ferakom. Talán még a holnapi nap folyamán. Úgy is dizit akarok variálni, mert ez kezd túl egyszerűnek tünni, és el akarom rontani xD De mondom! Lesz kép! valamikor.
Ma voltunk Edináéknál. Ott volt Edi Tibi, a szüleik, és edi nagymamája, nagypapája, Edina öccse és mi, négyen. 13an voltunk. + a baba, Edi pocijában,az már 14. :) Kaptam ajándékot! :) Egy másik fülbevalót, ami iszonyatosan tetszik, és egy barna, fehér csíkos bolerót, és egy fekete spagettipántos felsőt alá. Jó volt ottleni. Edina nagyszülei végig azt mondták, mijen aranyos vagyok, milyen helyes vagyok...xD Jó volt hallani. A végére már el is hittem... :D
De hogy nekem milyen családom van! Ez most nem jó értelemben! Anya olvassa a blogomat! Pedig megkértem hogy NE tegye! Bár innen, olyan dolgokról értesül, amiről eddig halvány fogalma se volt, de kit érdekel, nem lehetne hogy egyszerés mindörökkre leszéljanak rólam? Azért írtmezt a blogot, mert nem akarom hogy elolvassák! 'Fent van az interneten, bárki elolvashatja...' Jön a hülye szövege. Elegem van belőlle! Nem az a baj hogy olvasssa, csak hogy mondaj is hogy : 'Jólenne ha nem írnál ilyene hülyeségeket hogy vágdosod magad...' Tud is rólam valamit. Szerintem Dior többet tud arról, hogy hogy érzem magam, mint a tulajdon anyám! És ez így van rendjén! Mert ő nem papol hogy ez így hülyeség meg az úgy butaság... Tudom mit kell csinálni. Ha nem tenulok én bajom. Ha vágdosom magam én bajom. Köze? Semmi. A nővéremről nem is mondok semmit. Hülye mint mindig... És még finoman fejeztem ki magam.
Történet. Régen nem írtam. Tessék, most itt egy hosszú fejezetecske. xD Reméllem tetszeni fog.. Lassan nagyon össze kell magam szedni, hogy lépést tudjak tartani az igényeitekkel... :D De legalább örülök, ha olvastok :P
Álmodott. Egy tisztáson volt. Egy pavilonban. A fákon tündérek zenéltek. Szofi énekelt. Gyönyörű lágy hangon énekelt. Miközben énekelt, elfeledte minden búját, baját. Egyszer egy fényes, kék ruhás tündér tűnt fel. Mikor megszólalt, akár csak a csengettyű csilingelése:
- Látod, lányom! Az ének mindig segít. Erőt ad, s lelkesít. Mások is örömüket lelik benne. – Szofi megértette, amit az angyal mondott.
- Hé! Szofi! Reggeli! – kiáltott valaki fel. Gerbera volt. Szofi gyorsan felkelt. Még emlékezett az álomra. De nem mondta el a barátnőjének. Ez az ő titka volt. Csak az övé. Gyorsan átöltözött, és már szaladt is leenni. Miután megreggelizett, mint az már tudta, megint neki kellett elmosogatnia, és elpakolnia. Nagy nap volt. Ma jöttek a családok, hogy örökbe fogadjanak gyerekeket. Szofi nagyon fáradt volt. Az este nem aludt sokat. Úgy érezte, mintha egész éjjel táncolt volna. Abban a pavilonban. A lába csak úgy sajgott. Járni is alig tudott. Mikor megérkeztek a leendőbeli szülők, felálltak egy sorba, és az anyukák és apukák végignézték őket. Ha valakinek szimpatikus volt egy gyermek, akkor elmentek vele beszélgetni. Ma 7 szülő jött el. Ez nagy ritkaság volt. Általában csak egy vagy két család jön. Szofi csak áll. Mosolyog. Nem tudja miért, de úgy érzi, hogy bármi legyen, van egy titka, ami mindenen átsegíti. És most is dúdol. Magában, de dúdol. Megáll előtte egy házaspár. A nő méregeti. A szemébe néz, és mosolyog. Majd nyújtja a kezét Szofi felé. Szofi megfogja. Elsétálnak ki a parkba. A két felnőtt csak hallgat. Majd egy padra leülnek. A nő Szofival szemben a férfi, pedig mögötte áll.
- Szia. Az én nevem Mercédesz. De nyugodtan szólíthatsz Mesinek is. – szolt a nő bájos hangon. Szofinak tetszett, hogy nem egyből Mesi néni.
- Szia. Az én nevem Botond. De nyugodtan hívhatsz Botinak is. – mondta a férfi kicsit reszelős hangon. Szofinak tetszett, a férfi fekete haja, és bogárszeme.
- Sziasztok. Az én nevem Zsófia. Szofinak szoktak becézni. – szolalt meg a kislány, már-már hosszú idő után. Gyönyörű lágy hangja volt. Öröm hallgatni.
- És mit szeretsz csinálni Szofi? – kérdezte a Mesi.
- A fülemülémmel játszani.
- Fülemüle?
- Igen. Gyertek, megmutatom. – és elindult az árvaház bejárata felé. Mesi és Boti követték. Szofi felkísérte őket a padlásszobájába. Ott leültette őket az ágyra, majd ő leült a dobozra. Meggyújtotta a gyertyát, erre egy barna kis fülemüle odaszállt az ablakba. Dalolt. Szofi vele fütyült. Szép volt. Gyönyörű szép. Mikor befejezték a madárka elrepült. Mesi csak nézte Szofit, és még a szája is nyitva volt. Miután kicsit magához tért, megszólalt.
- Ez gyönyörű volt! Énekelni is tudsz? – kérdezte mohón. Szofi nem válaszolt. Csak nézett maga elé. Mesi odalépett hozzá és letérdelt. – Szofi. Semmi baj. Nagyon szimpatikus vagy. –és most jön az amitől Szofi félt és várt is. Az a bizonyos mondat. – Szeretnél nálunk lakni?
Na tessék.
Könyvek. Kiolvastam, az Egy gésa emlékiratai-t. Eszméletlen jó könyv! HAláli! Mindenkinek ajánlom, aki még nem olvasta, és annak is aki igen. 448 oldal, én 5 éjszaka végeztem vele. Most A balek-ot kezdtem el olvasni, fel órája. Az első oldalt sikerült mert amikor elkezdtem, tesóm felállt, és lecsaptam a gépre rögtön. De az is jó, reményeim szerint. :)
Most így hirtelen semmi nem jut az eszembe. Húúú. De ennyi elég is. Sokat írtam...De nem baj. Mostmár megyek is
Cupi.
