Igen. Ez a hátránya annak, hogy sokakkal beszélgetek így blogról. VAgy talán.. nem is tudom pontosan.
Össze vagyok zavarodva kicsit. Mert...
Nem akarom elmondani. Meg akarom tartani magamnak, nem akarom, hogy tudjanak róla. De azt is tudom, hogy egy barátnak az ilyeneket tudnia kellene. És ez az ellentmondás öl meg. Mert ha elmodom az nem jó, ha nem mondom az nem jó.
Mert ha elmondom, hogy ez van, hogy nem akarom hogy tudjanak róla, nem értik, miért mondom el mégis, és azt hiszik hazudok. Pedig nem. Komolyan gondolom, egyszerűen csak rá tudom kényszeríteni magamat arra, hogy elmondjam. Mert ez egy barátság alapja, nem? Hogy nem hazudok neki, elmondok neki dolgokat. Hogy hogy vagyok, mi fáj, mi bánt.
Furcsa ez a kettősség. Két tűz között, mit csináljak? Még nem tudom. Egyszer kiderül. Eldől. Lesz valami. Brrrr....
Tegnap volt az első munkanapom. Nemvészes, venni-venni-írni-írni-írni-figyelni-hajtani-figyelni-rárakni-figyelni-összetűzni-lefordítvaarrébrakni. Szóval nem bonyolult munka ^^ Örülök neki. Jó hogy ott lehetek. ( :
Ma szalagavató. Várom is meg nem is. Még nem tudom mi lesz, hogy lesz, miért, hasonló. Félek, mert szeretethiányos vagyok, nem tudom, ha iszok, hogy fog kiütni rajtam. Vicces lesz minden esetre.
Tegnap a vonat amivel jöttem hazafelé, elsodort egy bácsit. Én meg fogtam magam, és egy csajjal, Petrával, akit ott ismertem meg a vonaton, vagyis tudtam hogy idevaósi, és bemutatkoztam neki: "Szia, Tündér vagyok, gyere hazaviszünk" ^^ Jó érzés volt segíteni (: Aranyos lány volt. Bár, volt vagy 27-29 éves X'D De jóvolt amúgy..
Szóval most dilemmázok. POntosabban.. inkább próbálok nem gondolkodni. Így egyszerűbb egy kicsivel. Csak sokáig nem tartható helyzet. Püff.
