Álltunk egymással szemben. Dühös volt rám. Egyszer csak felpofozott. Majd mégegyszer és mégegyszer. Egyre erőssebben. Majd ököllel is. Addig ütött, amíg csak mozogni tudtam, és már sípolva vettem levegőt. Védekezhettem volna, de ő volt az erőssebb és megérdemeltem. Aztán elájultam. A földön fekve tértem magamhz. Ő még mindig mérges volt rám. Pedig egyszer azt mondta, nem fog bántani. De most nem tudta visszafogni magát. És én félholtan, véresen, jópár törött csoonttal feküdtem a földön és elhaló hangon azt mondtam: "Bocsánat".. és ekkor ő is lerogyott a földre. Ott feküdtünk egymás mellett.

A lelkem és én.