Amikor írni akarok, mindig elmondom magamban, mit írnék. Megfogalmazom, képzeletben leírom. De mikor odáig jutok, hogy leírnám, akkor valami tuti közbejön, ami miatt csak nem kerül fel az én kis blogocskám oldalára. Így nem írok. Majd 4-5 napja nem írtam. Ez van. ( nem is érdeklődött sok mindenki... )
Ma furcsa élményben volt részem. Sokan kérdezik, mondják, miért vagyok annyir Szerelmemmel?. Ma rájöttem. Volt pár elég kellemetlen tapasztalatom az elengedésről. Amikor elengedtem valakit, mert úgy voltam vele: Úgyis visszajön ha szeret. És nem jött vissza. És én szerettem. És szeretem. És fájt. És fáj. Nem akarom ezt megint. Nem akarom, hogy fájjon. Félek elengedni, félek esélyt adni arra, hogy ne jöjjön vissza. Tudom, így meg fogom fojtani. Próbálom nem... Amikor Vele vagyok, akkor nem nagy dolog. Akkor úgy érzem, repülni tudnék, akár, és nem történhet velem semmi rossz. De mikor el kell engedni, mikor látom eltűnni a lépcsőházban, mikor elfordul a sarkon, akkor a szívem görcsbe rándul, a hasamban azok az idegesítő pillangók repkednek, a szemembe könny szökik, az agyam csak ismételgeti: Szeret. És te bízol benne. Minden másban bízol benne. Hidd el, hogy vissza fog jönni! És bízok benne. Hiszek neki! Ám néha, amikor egy egy film kapcsán, vagy csak simán egyedül vagyok, eszembe jut, mi van ha mégsem..... és akkor jön az agyalás, a gondolkodás és pörgök és pörgök és az agyam sebesen jár... halálom. Akkor le kell kötnöm magam valamivel. Akkor nem lehet hozzám szólni. Akkor dühös vagyok. Magamra. Akkor fáj. A félelem. A bizalmatlanságom. Iránta...
"A pupilla kitágul, az erek összehúzódnak, a belső hőmérséklet nő, a szívverés gyorsul, a vérnyomás az egekben a légzés üteme gyors és kapkodó lesz, az agyban össze-vissza cikáznak az elektromos impulzusok, és minden mirigy váladékot lövel ki. Az izmok megfeszülnek, mintha a súlyod háromszorosát nyomnád ki. Ez heves, mocskos és elég ronda..." /Dr. House [01×03 20:55] - Cameron/
A barátaim tesznek rám. Akivel eddig beszélgettem, az mostmár msnen se ír, blogba se kapok kommentet. Akire ráírok, van hogy nem is válaszol, ha mégis akkor hamar koptatva vagyok. És ez legyen akár blogos, akár személyes ismerős... Van, akivel egy "Szia...-Szia..." és kész. Kicsit bánt. ( hmm ) hazudtam. NAGYON bánt! Azok az emberek, akiket én annyira szeretek, ennyire elidegenedtek tőlem. Fáj. Nem esik jól. ÉS igen, most lehet azzal jönni, hogy mert Tündérke nem ír blogba, nincs fent msnen.... közlöm, ha fentvagyok se ír senki, akkor meg minek!? Vagy esetleg az az ötlet, hogy mostmár Szerelmem mellett nincs szükségem senkire? Ez szintén hülyeség, a kapcsolatban élők tudják. Nagyon is jól!! Nem értem, mire fel ez a nagy változás, de mégha rákérdezek se kapok választ. Hmm.... köszönöm szépen, a baráti kedvességet és az őszinteséget. Azt a sok ígéretet! Köszönöm! Azt is, hogy ismét pofára kellett esnem.
Amúgy jól vagyok. Kedd ECDL, Csütörtök matek verseny. A földrajzon 54 pontom lett. Ahoz képest, hogy semmit nem néztem át, tök jó. ( 150 ből xD )
További szép estét.
