Már megint itt.
Kicsit jobban, vagyis sokkal jobban. Két órás alvásnak kinevezett döglés-gondolkodás, egy hidegzuhany, és egy lázcsillapító csodákra képes. Vagy csak a tudat, hogy ma eltemettem valamit. És helyet adtam valami újnak. Eltemettem a régit, a múltat. Elsirattam.
A fánkat ( amit megcsonkítottak, és ezzel én ma szembesültem ), a mosolyokat, a könnyeket, a vitákat, a lányokat, a barátságot, a gyűlöletet. És minden egyebet, ami eddig bántott. Elsirattam a megfelelni vágyást, és azt a pillanatot amikor egyszer az életben úgydöntöttem, nem engedek tovább. Eltemettem, elsirattam. Keservesen, perceket, mondhatni órákon keresztül.
A hintát, a dalokat, a dact, a dühöt, a hangos kiabálást, a barátságot, a gyűlöletet. Eltemettem, elsirattam. És aztán továbbálltam. Nevetve leugrottam a hintáról, és szárnyaltam. Eltemettem elsirattam, és könnyebb lettem. Már nem bántott amit akkor tettem. Nem bánt most sem. Többé nem fogom. Nem lesz lehetőségem, és nem is akarom.
Elsirattam a be nem teljesült álmaim, a mások álmait, a megfelelni vágyásomat, a vágyaimat, a régi szerelmet, az újat. Elsirattam, eltemettem. Vágyom rá, mert emléke megmaradt. De már közel nincs olyan erős mint akkor, mint még pár napja volt. Kicsit letisztultak a dolgok, kicsit könnyebb lett talán minden, és színesebbek a virágok, kékebb az ég.
Megváltozott minden. Mert amikor eltemetünk valamit, kell egy új a helyébe. Egy új, egy szebb... Még keresem. De azt hiszem megtaláltam. Hogy az ördög, vagy Angyal lesz, még nem tudom, de kezdek rájönni, mind a kettő szükséges ahhoz, hogy én az legyek, aki egyszer majd lenni szeretnék. "Nem azért szeretlek aki vagy, hanem akivé én válok melletted." Önzőség? hisz emberek vagyunk. Az dobja rám az első követ, aki nem ugyan így szeret!
Azt mondják könnyű szeretni. Szerintem nem. És ezt tudom bizonyítani. Mert nemcsakhogy én nagyon nehezen tudok szeretni, hanem engem is nehéz szeretni. És ez nagyon keveseknek megy csak. De egyike vagyok azoknak az embereknek, akiknek vannak barátai. És most nem arról az üres semmitmondó hazug szavakat kiejtő valakikről beszélek. Hanem akiket bántassz, mégis szeret. Akik mellett kitartassz, akkor is ha ellkönek maguktól. Azokról, akik nem tűnnek el egyik pillanatról a másikra. Vagy ha mégis, mindig visszajönnek. Én róluk beszélek! Akik fontosak neked! És akiknek akár egy picit is fontos vagy. És nem azért hogy a házit odaadd, hanem mert érdekli mi van veled, és ha te kérdezed őszintén válaszol. Aki ha kérdez meghallgatja a választ, és ha kérdezed nem lusta válaszolni. Most róluk beszélek! Ilyen ember, kevés van. Én találtam. Jobban mondva ők találtak rám. És ezt még élek nem tudom meghálálni nekik.
Ma elsirattam azokat az üres barátnőket, akikkel ezentúl még kedvesebb leszek. Akiknek még több szeretetet adok majd, és remélem, egyszer meglátják én tényleg a barátnőjük szeretnék lenni, nem pedig csak egy a sok közül.
Elsirattam mindazokat a gondokat, amikkel nem voltam megelégedve. A rossz jegyek, a mocskos szavak, a pofonok. Elsirattam, mostmár jöhetnek az újak. Az erősebbek. Most úgy érzem, kibírnám azt is.
Egyetlen kérésem lenne, ami mocsok, aljas kérés, de mégis....
Kérem vissza a régi Kicsim!:'(