Beszélgettünk. Én meséltem, és te azt mondtad kezdessz megérteni. És én hálás voltam neked, ott kint a játszótéren, hogy megértessz, pedig ezt igazán nehéz! Hálás voltam már számtalanszor. Köszönöm! Mert megértettél. Mert megértessz...
Most azt hiszem, én is kezdek megérteni sok más embert. Amikor ránézek a körülöttem lévő rendre, ami a szobámban van, képtelen vagyok gondolkozni vagy bármit is csinálni. Annyira nincs semmi, ami erre késztetne. Vagy bármi más.
Amikor ránézek az iskolatáskámra, és tudom, hogy ma este tanultam, és nem a gép elött, hanem az asztalomnál, lámpafénynél,mint minden normális gyerek... akkor képtelen vagyok gondolkodni, mert nincs ami erre késztetne.
És mikor rájövök, hogy az élet van akinek ebből áll, hogy rendet tesz, tanul, akkor rájövök, én nem akarom! Én gondolkozni akarok, mégha néha fáj is. Mert értékes gondolatai vannak emberknek, és egyszer talán nekem is lehetnek.
Fél 12, és senki, nincs msn-en. 11óta. Megdöbbentő. Emberek!!! Mit csináltok ti, kedd este 11kor?
Esik. Az esőcseppek halkan kopognak az ablakon. Ritmusára táncolnék. De inkább csak nézek kifelé, a változó, a szürke, az egyhangú világba. Amely ebben a percben, mindennél többet jelent nekem.
