Nah itt vagyok. Tudom, sokáig nem voltam, se MSNen, se itt. Bár erre nincs okom, de mégis magam alatt vagyok. Bocsi. Tudom, nem szabadna, de ez van. Sajnos. Hát majd lesz jobb is. Most azt mondom, hogy nem ígérek semmit, mert félek, nem tudom megtartani.
Mivel ugye vásárolni voltam, vagyis indultam, nem voltam itthon. Elmentem. Lehívtam Tabitát. Vagyis lehívtam volna, ha lett volna kedve. De mivel nem volt, csak a Penny-ig jutottunk el. Költöttem egy csomót. Krisztinek, egy karkötőt vettem, ami nekem nagyon tetszik. Neki is tetszett. Ezek után, felmentünk Tabihoz. Beszélgettünk………… Jó volt. Sok mindenről, de az akta titkos. Jó volt nagyon. Jól esett. Olyan fél 8kor indultam haza. Hát igen. Köszönöm Tabitám!!!
Mástéma:
Bocsánat.
Igen. Bocsánat, mert megígértem hogy fent leszek MSNen, de nem voltam. Sajnálom. De Ugye Tabival voltam, és utána már nem tudtam géphez jutni.
Igen. Bocsi Sztíí. Tudom, hogy kellettem volna, de sajnos, amíg nem tudom, hogy én kivagyok, amíg nem tudom, hogy milyen lény az, aki belém fészkelte magát, aki arra késztet, hogy a vasúti sínekre leüljek, aki arra késztet, hogy jobb lesz, ha megteszem, ha visszavágom, az, aki fél, hogy mit szólnak hozzá, ha meglátják, hogy szomorú, és ennyire nagy az öngyűlelete, amíg ezt nem tudom, addig nem tudok segíteni. Nem tudok melletted állni, mikor azt se tudom ki vagyok. Mikor nem érzem, hogy fontos vagyok, amikor nem érzem hogy kellenék a világnak, amikor olyan szomorú vagyok, hogy szívem szerint sose mennék haza, amikor annyira el vagyok keseredve mint most, akkor nem tudok. Ezt tudom, nem könnyű elfogadni, de próbáld meg. Néha, néha, néha….
Furcsa szó ez a néha. Néha ez, néha az. Néha ez az amire vágyunk, néha az. De van, amikor tudom, tudom, hogy nem szabad, de néha, néha, ezt nem tudom, nem akarom elfogadni, és van, amikor néha, butaságot teszek, mert akkor, akkor az a néha, most jött el, most van az a néha, amikor meg kell tennem. Amikor eljött a néha, hogy igen is, cselekedjek, amikor néha, csak néha ne legyek gyáva! Csak néha, had legyen szabad, csak néha hagy tehessem meg! Néha, a pokolba kívánom magam, mert tudom, hogy nem szabad, de néha, megöl hogy tudom, hogy tudom, hogy nem tehetem meg, de vágyom rá! Vágyom a fájdalomra, ami jobban fáj, mint ami belülről mar, mert tudom, nem szabad, de alig tudom megállni, mert csalódást kell okoznom, azért hogy jobb lehessen. De néha csak néha jobb lesz? Valaha is, jobb lesz? Nem. Akkor miért csinálom? Nem tudom. Néha, néha nem tudom, miért teszem, néha össze kell omlanom, ahhoz hogy megértsem, ez elkerülhető lett volna. Néha, le kell ülnöd a sínekre, ahhoz, hogy megértsd, „Igeis te ezt szeretnéd!” Mert vágysz rá, de nem most, nem így. És akkor, akkor a bizonyos néha-kor, fel kell állnod, és tovább kell menned, ahhoz, hogy megértsd, nem lett volna jó. Hogy felfogd, hogy nem kell ahhoz, hogy boldog legyél, mert te így vagy boldog, így vagy önmagad. De ha ezt nem is érzed, akkor is tudnod kell, a szíved legméllyén tudnod kell, hogy nem szabad! Mert csak azért, mert most nincs veled, csak azért, mert nem tudsz várni, azért nem szabad megtenned. Néha, fel kell állnod, a saját erődből ahhoz, hogy megértsd, nem kell! Csak azért, mert most rossz kedved van, nem kell mindent megtenned. Csak légy önmagad, felejts! Ezt bárhogy. Ha alszol, ha kisírod a szemed, ha eszel, ha iszol esetleg. Csak felejts! Aludni szabad. És jó is. Megnyugvás. Kiísrni a szemed? Rendben. Csak vigyázz, észre ne vagyék, ne okozz fájdalmat! Enni, azt mindig kell. Inni? Egyszer élsz. Ezt nekem megmutatták, hogy így is lehet, bár ennek ára van, és utána számíthatsz hogy lakat alatt leszel, de néha, néha jó. Néha ki kell hozzá próbálni, komolyan kell venni ahhoz, hogy megértsd, NEM KELL!!!
Cupi!
