Vannak dolgok, amiket nem írhatok le. Mert ha leírnám, csalódást okoznék. De ezek a dolgok, megoldódnak, és az élet megy tovább. Nem áll meg. Nem vár. De ha van valaki, valaki, aki mellettem áll, aki segít, akinek látom a mosolyát, az arra biztat, hogy én is tudok mosolyogni! Tudok! Nem felejtettem, el. Csak nehéz. HA itthagynak, és egyedül vagyok. De valaki, aki bár messze van, fogja a kezem. És nem hagy egyedül. Fogaj a kezem, hogy ne csináljak butaságot, és fogja a kezem, hogy megnyugtasson, hogy erőt adjon. Megköszönni ezt lehetetlen, megháláni, szintén. De bebizonyítom, hogy nem volt hiábavaló, hogy erős vagyok. Hogy nem omlok össze, minden rossznap után. Mert nem. Csak mikor egyedül vagyok. MIkor azt hiszem, nincs itt senki. Pedig van. Ő ittvan. A barátnőm! A legjobb! Nem tudom kifejezni mennyire jót tett velem. Ha tudném, szétkürtöltem volna a világban! Mert jobban esett, mint amennyire a másik fájt. Fájt, de együtt sikerül leviselnünk. Utánna majd jön a következő. De együtt, könnyebb!!!!

Cupi!