volt Egy barna Tündér

Azt hiszem ezt hívják leejtő-effektusnak. Egy hiba...... és aztán sorra a többi. És az emberek nem mindig olyan megbocsátóak, ahogy azt reméljük... 

Azzal, hogy meg akarlak kímélni a problémáimtól, azzal teszem a legrosszabbat. Kezdek rájönni, kezdem már látni. De továbbra is önző vagyok, és megtartom magamnak. S ezzel tovább rontom a helyzetem. 

Nem lehet minden tökéletes.

De én az akarok lenni, és mégsem. nincs tökéletes ember. És ebbe fogok beleőrülni.

"Bocsánatot sose késő kérni." - elhiszem neked kisfiú! Legyen igazad.

Most kiderül, tényleg nincs-e olyan, hogy túl késő.  

A félelem megbénít, a szeretet cselekvésre sarkall. s a kettő veszekszik egymással.

aggódom. 

Ha egyvalakit kitörölhetnék az életemből, önmagamat radíroznám ki.

*Néztem a plafont. Majd elfordítottam a fejem, és a tekintetem a mellettem heverő kezemre siklott. Néztem. Néztem a fáslit, a ragasztást. Majd az oldalamra fordultam, és elkezdtem letekerni. Hosszú, hófehér fásli volt. Alatta vérpiros hegg. Meseszép. Fájdalmas. Néztem. Bejöttél a szobába, és megláttál. A szemed a kezemre téved. Megdöbbentél, csalódtál. "Miért?" - kérdezted. És én csak annyit feleltem: "Nem tudom." Odahajoltál felém és megcsókoltál. Mélyen, szerelmesen a lelkembe hatoltál. Majd megfogtad a fáslit és visszakötözted a kezem. "Nem tudlak megérteni. De nem is akarlak." s ezzel magamra hagytál, a hideg, sötét magányomban.*

Sose haragudj meg arra,
Ki durva szóval megsebez.
Tudom jól, hogy fáj a sértés,
Valld be, a fontos mégsem ez.
Hidd el nekem, senki nem rossz,
Hidd el, jók az emberek,
Valakiért mindenki harcol,
Valakit mindenki szeret.
/Victor Hugo/

Valami nem jó így....  

Szükségem van.... valamire.

Alvásra, kávéra, rá, rád, barátokra, utazásra, levegőre, fájdalomcsillapítóra, pulcsira, cipőre...

Szükségem van....... valamire.