Most van az az idő, amikor egyszerűen nem az a fontos, hogy beszélek-e róla. Most az a fontos, hogy kibírom-e. Mert elmondhatnám, természetesen. Jobb lenne? Nem valószínű. Mert nem értenének meg az emberek, és mert sokat kellene mesélnem. Csak mondani és mondani. De nem oldódna meg. Mert még mindig nem tőlem függnek ezek a dolgok. S amíg így van, csak sajnálkozni tudok, arról viszont köszönöm lemondanék most. Sokrétű a dolog, és nem egyszerű. De el fog múlni előbb vagy utóbb.
Hogy mi zavar a legjobban? Talán az egész napos fájdalom. És most nem a hisztire gondolok, hogy "fáj a lelkem,mileszmost.." hanem a szó szerinti fizikai fájdalomra. Lában, derekam, gerincem, hasam, fejem, csuklóm.. ez nagyon zavar. Ez az állandó rosszullét.
És persze, lehet itt nekem okoskodni, meg adni a mindentudót, hogy "sokat gépezel, nem csinálsz semmit, menj el orvoshoz, beszélj róla.." de azzal csak annyit ér el az illető, hogy a következő pár hétben se leszek rá kíváncsi. Nyugodtan... de most, nem fogom ezeket lenyelni. Senkinek.
