volt Egy barna Tündér

1 év! :$

Köszönöm ezt az egy évet!
Ezt a csodálatos évet!!! (L)

Álmodtam. Ritkán emlékszem, ha utánna mást is álmodok, de ez megmaradt.

Néhol +18as, szóval ha nem érzed magad elég erősnek hozzá, akkor ne olvasd. Cenzúrázni minimálisan fogok, de nem a lényeget.....

Szóval. Egy épület elött vagyunk, Nem igazán tudom milyen épület. Talán múzeum. Hó van, de nincs hideg és süt a nap, nem vagyunk nagykabátban, pólóban van mindenki.

Az épület elött pár méterre állunk valakivel, aki lényegtelen szereplő. Egy anyuka és kislánya köztünk és az épület között van, elöttünk az épülettől távolabb az apuka, távolabb a kisfia.
Anyuka: kiabál a kisfiúra, hogy ne dobálja a műanyag üvegét, aminek a célpontjai mi vagyunk. ( furcsa mód, többször is dob, több üveg is jön.vagy 5-6. )
A kislány hisztizik.
A kisfiú, csak dobálja az üveget, majd valahogy az édesapjának elég érzékeny pontját találja el, akkor már hógolyóval.
Apa: mint egy félénk kiskutya, erre lehorgasztott fejjel előveszi.... majd mondja a fiának, hogy nem így kellene szeretnie....
Ekkor haladok el elöttünk, ezt már nem akartam volna tudni. Megyek pár métert, találkozom Petivel. Beszélgetünk, nevetünk, aztán én valahogy lefekszek a földre, és a fejemre húzok egy hófehér takarót, ( nem tudom hogy került oda, és nem is volt hideg ) aztán miután levettem a takarót, jön a hátam mögött Dávid ( a Peti oszt.társa ) és a jéghideg kezét a hasamhoz nyomja. én erre felsikoltok: "baaaaazdmeg."
Peti: "én már ajánlottam, de nem fogadta el." ( ezt komolyan mondta.. )
Dávid: csak meghúzta a vállát.

Aztán felkeltem. Nem kell elemezni, nemvagyok se pszichológiai eset, sem őrült. :D ÉS a jelentésére se vagyok kíváncsi. Furcsa álom volt, de tetszett. Jó volt felkelni.

Az utóbbi 6-7 évben, talán csak 2szer sírtam fájdalmamban. Ritkán esik meg velem, jól tűröm a fizikai fájdalmat. Ma, megvolt a harmadik. Az első, akkor volt, amikor pár éve tesiórán fejre estem kézállásból, és percekig nem láttam és fulladoztam. De lehet az is csak ijedtség volt. A másik, amikor fogamat tömték, elég méllyen, érzéstelenítő nélkül. Kemény volt. Ma, tesi órán ( igen, nagyon szeretem a tesiórákat.... -.- ) futottunk, megfájdult a torkom. - béna vagyok, tudom. - Ehhez hozzá jön az, hogy van egy aftám, már több mint egy hete, és úgy fáj, hogy enni alig bírok. Plusz, fáj a pocakom. Ez már elég volt ahhoz, hogy könnyekre fakadjak. Szörnyű érzés volt. Mintha az egész testem fájt volna. Nem egy helyre koncentrálódott, hanem tényleg mindenhol fájt! Nem bírtam elviselni. 

Egyre gyengébb lennék? 

Kitartás. Változz. Hiányzol. Szurkolok. Hajrá. Sok sikert. 

Szavak.

De hol maradnak az ölelések?  

nemáááár.... aludniakarok. hagyjatok.

Ilyenkor ráeszmélek, hogyha este letiznáznám a napot, böcsülettel tanulnék és rendet raknék, akkor felkelhetnék egy órával később is, mert fél óra elég lenne akkro arra, hogy felöltözzek és kaját csináljak magamnak. De mivel rossz szokás, hogy mindent félbehagyva alszom el, reggel korábban kell kelnem, hogy elkészüljek azzal, ami este 20 percbe került volna. Szóval baszhatom azt a majd 40 perc alvásomat, ami néha, ugyan-ugyan jól jönne ahhoz, hogy ne legyek nyűgös és ne készítsem ki a környezetemben lévőket. Hát, hurrá nekem...