üzenem:
tudod, vasárnap mondtam, hogy mostanában, érzelmek hiányában vagyok...
tegnap este ez felszakadt.
és olyan sok érzelem jött fel, mélyen belőlem, hogy fojtogatott és fájt.
vajon akarom-e én őt.. vajon jó-e ez így... vajon lehet-e még jó...
üzenem:
és Te vagy az egyetlen, aki ismer annyira, hogy ezt megértse...
mert... Petit, nem azért szeretem, mert... hanem őt csak úgy szeretem.
nem a lelkét szeretem, nem is a testét.
hanem valamit, amit nem tudok megfogalmazni
mindent szeretek benne egyszerre.
de ha elveszítem a testét.
egy idő után teljesen el fogom veszíteni őt.
nem szoktunk beszélgetni... alig tud rólam valamit
mert nem kell ismernie... valamiért, nem.
ennek így van értelme?

hahó

üzenem:
persze

arra értettem, hogy Ti tudtok beszélgetni...
de én Ptivel nem igazán...
annyira furcsa ez az egész....
ha szeptemberben vége, akkor miért kínlódunk még egy hónapot, hogy megjavítsuk?
és meglehet-e javítani, hoyg a távolság ne tegye tönkre....?

óbaszsus, megint Téged fárasztalak
