"Eltűnök mindenhonnan." Mondanám. De nem lehetséges. Azért nem, mert rá kellett jönnöm, hiába szeretnék eltünni néha, nemtudok. Mert soha nem is voltam ott. És így eltünni se lehet. Ami nincs, azt nem lehet elvenni. Én sose voltam ott egy szobában sem. Nekem nincs kint a képem sehol. Nekem nincs kint a levelem sehol. Írtam egy levelet, nincs meg. Eltűnt egy fiók mélyén. Adtam egy ajándékot, eltűnt. Nincs meg. Nincs ami rám emlékeztetne. Nem, nem akarok otthagyni semmit. Ne én hagyjam ott magam után a szagot. Ha nem kell, nem eröltetem. De nálam megvan mindenki. Nekem ittvannak a barátaim. Körbenézek, és a parafatáblámon, máris megannyi embert tudok felsorolni. Cossette, Angyal, Peti, Tommy, Bani, Norcsi, Sztíí, Livi, Szuszii, Szofi, Osztálytársak, Vucus, Nikike, Devil... és igen. Ők mind ittvannak. Jelen vannak. Én nem. (: Ezért könnyű. Ha nem vagyok, akkor gyűlöletet hagyok. Ha vagyok, gyűlölet van. Az én hibám? Igen. Változzak? Kéne. Tudok? Tudok. De hogy akarok-e...?