Ez valami teljesen új volt. Leültem, és mintha kiléptem volna önmagamból. Csak néztem magam elé, csak a fekete fehér billentyűk érdekeltek, csak a fekete fehér kotta. Csak a dallam volt a fülemben, csak az ujjaimban a fájdalom sejlete, a sok gyakorlástól, csak a szeretet a szívemben. Valami teljesen más, teljesen új, valami ami régi és öreg, a megszokott egy teljesen új világot tárt a szemem elé. A szívembe.
Ma végre leültem zongorázni. Nagyon szeretek, és mindig is szerettem. Sajnos abbahagytam, tanári hibából. Aztán sokáig nem is játszottam. Idegennek, ridegnek éreztem. Pedig mennyi élet van egy dallamban. Mennyire szép.
