Ott ültünk a játszótéri padon. Meséltem neked. Arról az emberről, aki akkor fontos volt nekem. Mert nem értetted. Miért tartok ki mellette. Meséltem, meséltem. És egyszer csak kiszaladt a számon. "Én egy rossz ember vagyok!" Nem értetted miért mondom ezt. Aztán, elkezdtem mondani. Soroltam és soroltam. Néztél rám nagy szemekkel, nem tudtad mi van. Én tényleg egy rossz ember vagyok. Sose akartam ilyen lenni. Sikerült.
Most, ezt jobban érzem mint akkor. Mint eddig bármikor.
Önvád? Az!
Önsajnáltatás? Nem, nem az.
Fájdalom? Az.
Könnyek? Igen!
Ti szívet tépő, sós könnyek! Miért gyengítetek, miért törtök össze!? Miért borítotok homályos fátylat a szemem elé? Miért hagyjátok hogy fájjon? Ti kegyetlen könnyek! Tűnjetek el! Nincs szükségem rátok! MENJETEK!!
Emlékszel?
2009.02.11. 18:39
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://tundere.blog.hu/api/trackback/id/tr476218806
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.