remélem egész nap nézni fogod azt az ugráló izét, ha már feltöltötted, nevezted nap képének, és a haverokkal beszavaztattad
(érdekes, hogy ide a blogba nem raktad be.. mégse olyan jó kép?)
2008. november 23. 01:18:42
Kaptam egy ilyen kommentet.
Csak azért írom be, mert a postból törlöm, mert nem oda való
Megértésüket köszönöm, panaszkodni személyesen lehet...
Amúgy az befigyel hogy nem írta oda ki ő
"Fél év óta, egyetlen szép estém, órám, percem volt. Akkor és ott a táncparkett szélén, átölelt, és megcsókolt. Azóta is keresem a boldogságot, amit megtaláltam, de rögtön el is veszítettem."
Fáradt vagyok ez egyértelmű.
Tegnap, 5kor kelés. Készülődés, majd negyed 7kor irány a BIG. Fura volt sötétben menni. Bár nem volt olyan hideg, mint számítottam. Aztán indulás. A buszon kétszer aludtam el, egyszer Vucára, utána Nikikére borulva
Zenét hallgattunk, meg beszélgettünk.
Aztán Pest, majd Buda... ELTE. Höhö. *-* Gyönyörű egy építmény. Volt egy fél óránk, amikor barangolhattunk *-* Rohantunk, és még így se láttuk a negyedét se. De volt egy nagy "gömb aula". Kupolával, és egy nagy gömbtérrel alatta. Az akkusztika, kiakasztóan jó volt Beszéltem, és vízhangzott. Meg ha dobbantottál, mintha csak lőnének... Nagyon durva volt Aztán néztünk három előadást. Az első kísérletes, fizikás, a másik a természeti katasztrófák, a harmadik a holdkőzetekről szólt. Azok annyira nem ragadtak meg mint maga az épület, és felszereltség. Belestünk közben egy szobába is, ami nekem szintén rohadtul tetszik
Aztán Deák tér. Ott sétáltunk, ( energiatúltengés^^" ) majd Váci u., meki, és ott vettem fagyit. Jah persze hozzá kell tennem, itt már szakadt az eső
De én büszkén masíroztam, a fagyimmal Majd vissza a Deák térhez.
Onnan meg a Bodies. Ott persze vártunk, majd fél órát, kint a szakadó esőben, mert túl sok csoport jött egyszerre. Éljen. De aztán csak bejutottunk. Egy olyan egy és negyed óra alatt körbeértünk. Hát izé Nagyobbra számítottam, többre, értelmesebbre, érzelemdúsabbra, érdekesebbre.
A magzati résznél egy az egyben kiakadtam. A gyomromban egy meghatározhatatlan érzés volt, mert nem is voltam rosszul, és ilyet még nem is éreztem. Györcsölt, meg nem tudom mitcsinált Aztán kimentünk, még a kávézóban hülyültünk Laláékkal, aztán mentünk.
Vissza a Deák tér, és itt már elég sötét volt. Sajnos a gépem ilyen színeket, ilyen fények mellett képtelen előcsalni magából, szóval képek nem lettek annyira fenomenálisjók. De majd megnézem, hátha van valami szép
Busz, és irány haza. Sajnálom, hogy Pestből csak ilyen keveset láthattam ismételten, mert imádom
És nem érdekel ki mit mond.^^
A buszon aludtam eleinte, vagy egy órát. Fáztam, mert valahol jött rám a hideg
De aztán, odaült Peti elénk, és onnantól nem volt hiány a jókedvben Az olyan hülye egy ember XD Áhh nagyon sokat hülyültünk. Tabita, Vuca, Peti, Nikike, Imi (hol ott volt hol nem) és én Akkora poénok voltak... Szeritnem a kémiatanár, az leírta az osztályt De segáááz Aztán csak hazaértünk... Fél 10kor beléptem az ajtónkon. Lepakoltam, letusoltam, és beestem az ágyba. Aludni ebből nem tudom mennyit aludhattam, mert rohadt fáradt vagyok. Vagy csak szomorú.
Szerettem volna beszélni valakivel, aki még mindig nem áll szóba velem.
[Örökké haragudni fogsz rám?
]Anyám az folyton veszekszik velem. Hogy semmit nem csinálok. Hogy semmire kellő vagyok. Pff... köszönöm. Még annyi se! Még annyira se tartom magam! De az ugye kit érdekel? Senkit. Vagyis őtbiztosan nem. Ordít, pedig kértem hogy ne. Mert ha csinálok valamit, akkor se veszi észre. Akkor meg minek?
Gyűlölök itthon lenni. Utálom. Ha nem ő, akkor az apám basztat. Vagy a nővérem néz filmet, hallgat zenét, vagyis semmit nem tudok csinálni. Kibaszott jó. De ha elmegyek, hacsak lemegyek levegőzni, vagy felhívok valakit telefonon, akkor is levagyok cseszve. Mert rám rohadtul senki nem figyel. Még a családom hagyján is. De a barátaim se! És köszönöm, nekem ez így sok.
Mosolyogj.
Nem mindenki érdemli a könnyed.
De aki előtt egyszer már sírtál, máskor se szégyeld.
"Hasalok a földön, de ez nem azt jelenti, hogy nem tudnék felállni ha akarnék."
...Arcom piros volt, a tánctól, és a mennyiségi alkoholtól, amit megittam. Forgott velem a világ, és mindenből hármat láttam. Kimentem a szabadlevegőre, hogy erőre kapjak. És Te ott álltál. A szemed valahol a kék és zöld színek között játszott, hajad szőke volt, akár a mesékben. Ettől lábam megremegett, és borzongás futott át rajtam mikor megszólaltál. De pár mondat után egy hideg szellő meggyőzött arról, hogy be kell mennünk. Előre engedtél, majd megfogtad a kezem. Hátulról a fülemhez hajoltál, és felkértél táncolni. A borzongás nem szűnt, hát mentem. Vezettél, ahogy partnerhez illik. Időt se adtál rá, hogy rágondoljak: Én nem is tudok táncolni. Kezem a nyakadban, és a hajadat markolom. A tiéd a derekamon, és finoman tart. A nyakamba szuszogtál. Magamhoz húztalak. Minél közelebb kerültünk egymáshoz, annál jobban egyek voltunk. Nem kellettek szavak. Nem kellett ismernelek téged. Majd a szemembe néztél, én pedig elvesztem a csillogásban. Egy perc volt talán, de szebb mindennél. Majd a nyakadba zokogtam, és mint a filmekben, kezem kicsúszott a kezedből, és megtört a varázs...
Ha elveszel a részletekben,
egyszer csak egyedül maradsz a nagy teremben,
Önmagaddal, senki mással,
magány és kép lesz a társad.
