volt Egy barna Tündér

Mostanában egy kérdést sokszor feltettem a körülöttem lévőknek. „Szeretsz?" A válasz igen volt. Ez jól esett. És egy meglepő dolgot tapasztaltam. Nem volt visszakérdés. Ez meglepett. Neki, nem kellett kérdeznie ahhoz, hogy tudja a választ. A választ, amit még én sem tudok. De ő tudta! Jól tudta! Hogy igen. Én is szeretem! Akármennyire nem hittem akkor, ő tudta. És az életben egyszer, nem kérte hogy mondjam ki. De most, eljött az a pillanat, hogy nem kérdezek meg senkit. Nem kérdeztem meg. Csak mondtam. „Szeretlek!" És a válasz: „Tudom. Én is!" Végre nem kételkedek benne, hogy szeretek-e. Mert tudom. Ha ő érzi valamiért hogy szeretem, akkor biztos lehetek benne hogy így van! Most mindenkinek csak mondani akarom: „Szeretlek! Sose feledd! Mindig szeretni foglak! Bármi történjen is!" És ezt nem csak mondani, hanem komolyan is gondolni! Végre megértettem! Szeretni valakit, nem két perc, nem fél óra! Kiszeretni nem két perc, nem fél óra! És ezt tudják ők is! Még ha én el is felejtem, ők emlékeztetnek rá. Hogy sose rendüljön meg a hited abban, amit te magad mondtál egyszer! Abba soha! Másban, kételkedhetsz, de önmagadban sose! Ha önmagad kétségbe vonod, kétségbe vonod a kétségeid is. Ha önmagaddal vitázol, akkor ott baj van. Sose nézz hat hónapra előre. Csak napról-napra élj boldogan! Légy vidám, vedd könnyen az akadályokat. És tarts ki a hited mellett. Ez lehet bármi. Lehet Isten, lehet Allah, vagy lehet az emberekben lakozó szeretet! Én ebben hiszek! Hogy mindenki szeret! A szeretet sose fogy ki! Talán nincs is olyan ember, aki ne szeretne valaki mást! Én hiszek benne. Hiszek benne, úgy, mint benned! Hiszek az ígéretekben, és a leírt/kimondott szavakban! Hiszek, mert hinni akarok!

„Van aki könnyen eléri azt akit szeret. Van aki sír szenved, míg az övé lehet. Van aki könnyen bír feledni, van aki meghal, mert nagyon tud szeretni!"
Csak búcsúzóul.

Cupi!

Íródott: 2008. február 3. 11:31

Ülök az ablakban. A vállamra terítettem egy pulcsit, amit Vivytől kapott tesóm. Szoknyában vagyok. Január végén. Nem vagyok normális. A kedvenc szoknyám. Nem ér le a térdemig. Csak ülök az ablakban. És nem csinálok semmi. Csak nézek fel az égre. Nem akarok semmit. Csak jó ott ülni, tudni, hogy rajtam múlik minden. Tudni, itt vagyok. Tudni, nem vagyok egyedül. Mert szeretnek. Valaki, valahol, valamikor biztos. Ücsörgök ott. Nem a széken, nem a párkányon. Belül. Fázom. Hideg van. Látom a leheletem. De nem mászok vissza. Csak ülök ott. És ez megnyugtat. Miért? Nem tudom. De jól esik. Azt kérdezed mit akarok ezzel bizonyítani? Egyszerű a válasz. Csoda hogy még nem jöttél rá. Azt, hogy jól vagyok. Hogy megnyugodtam. Annyira, hogy képes vagyok kiülni az ablakba, úgy, hogy tudom, nem fogok ugrani. Mert nem vágyom rá. Csak nézelődni akarok. Csak az eget bámulni. Csak érezni a hideget. Hogy körülöleli az arcom. Csak a hideg, és én. Egyedül vagyok. Vagyis nem. Ketten vagyunk. Ő és én. Körülölel, és vigyáz rám! Fázok. De érzek. Érzem, hogy jobban vagyok. Hogy vigyázni tudok magamra. Nem. Másra még nem. De magamra igen. Megtanultam szeretni! Nem mást. Magamat. Elfogadtam. Erős vagyok. Elfogadtam magam, és mindenki mást is. Nem. Nem akarok megváltoztatni senkit! Semmiben! Úgy jó ahogy van. Mindenki! Nem kell nekem beleszólnom az életébe ahhoz, hogy jól érezze magát. Majd segítséget kér ha kell. És én most kérek! Kérem, hogy had segítsek! Önmagammal ellentmondásba kerülök. Mert tudod, te is nagyon jól tudod, hogy nem jó. Se neked, se másnak. Sose légy annyira makacs, hogy elfelejts segítséget kérni. Én kérek. Egyedül vagyok. Segíts! Segíts hogy ne érezzem magam egyedül. Nem jó. Nekem nem. Csak ülök a hidegben, és nézem az eget. Nem sírok, nem zokogok. Nem csinálok semmit. Nem mosolygok. Kifejezéstelen arccal nézek ki az ablakból. Egyedül vagyok. El kell fogadnom. Sokszor lesz még így. De most, nem akarom. Mindennek oka van. /by: Sztíí/ Annak hogy itt ülök most, annak hogy nem sírok, és annak hogy egyedül vagyok. Annak az az oka, hogy egyedül vagyok, hogy nem vagyok elég fontos. Ez most hülyeség. A valódi indok, két részből áll. Az egyik, az elfoglaltság. Nem érnek rám az emberek. A másik a távolság. Nem érek annyit. Érdekes, hogy ezt érzem. Itt, mikor a tüdőgyulladás fojtogat, és a köhögésemtől majd ellilulok, azt gondolom, hogy nem vagyok elég fontos. Mert van, akinek csak egy ajtót kellene kinyitnia, hogy meglássa, hol vagyok. Van, akinek 3 órát kéne utaznia, van, aki soha nem fog jönni. De ezek ellenére, tudom, fontos vagyok neki. Talán, mert sose fog jönni. Mert sose jöttek. Egyedül voltam. De ez nem azt jelenti, nem törődtek velem. Csak most nincsenek itt. És ez fáj. Nincs ki, átöleljen. Nincs kinek a szemébe, nézzek. Nincs ki a fülembe, súgja: „Itt vagyok." Meg szeretnék futamodni. El akarok menekülni, hogy ne legyek egyedül. De ha elmenekülök, egyedül megyek. Akkor várj! Nem. Tudom már! Itt akarok maradni! Itt, ahol van jövőm, vagyok valaki. Vagyok valaki. Valakinek az élete része. Valakinek egy senki. De neki is jelentek valamit. Egy újabb ember, akinek úgy van véleménye rólam, hogy nem is ismer. De neki is része vagyok. Valakinek ellensége, de akkor is része! Valakinek barátja, és fontos része! De része. Ugyan olyan rész, mint nekem ő. Sokszor hallottam már: „Nem láttam még senkit, aki így tudott volna szeretni, mint te!" Igazuk van? Én szeretlek! Téged is! Aki most olvassa ezt. Mert igenis tudok szeretni! Nagyon is! Nem tudsz bántani, mert szeretsz. Én azért bántalak, mert szeretlek! Szeretlek nagyon! Csak ha sokat mondják, hogy ilyen szívtelen olyan köcsög akkor egy idő után elhiszi az ember. És ezt tetézik a pofonok, és elhiszem. Elhittem, hogy nem tudok szeretni. Hogy nincs szívem. Pedig van! Mert sokan belefértek! Mert nem lennék most szomorú, ha nem szeretnék! Igenis tudok szeretni! Ugye???

Cupi!

Íródott: 2008. február 2. 23:30 - 2008. február 3. 0:05

Egy tündér ki szárnyát bontogatja, ki rendezgeti az életét, ki néha elkeseredik, és fel akarja adni. Egy tündér, aki még sose adta fel, egy tündér, aki ezután se fogja soha feladni! Ki küzd az életéért. És egy Tündér, aki meg tanult szeretni, és meg tanult bízni másokban! Egy Tündér, ki mindig ott lesz, ki segíteni fog másoknak! Ez a Tündér én vagyok!

Cupi!

- Nem érdekel mit gondolnak rólad?
- Nem.
 /Séta a múltban/
 Nem, mert tudom. És nem zavar hogy ki mit gondol. Ha a szembe meri mondani, az bátorságra vall. Elég heves, és lobbanékony vagyok, hogy megmondjam a magamét, ha úgy látom helyesnek. De képes vagyok lenyelni a kritikát.

- Egy pillanatig láttam benned valami emberit. Bocs. Tévedtem. 
 /Séta a múltban/
Láttam mindenkiben valami emberit. De ők nem láttak bennem semmit. És ez elhomályosította az ő fényüket a szememben.

- Ne fordíts hátat nekem!
- Tőled tanultam. 
 /Séta a múltban/ 
 Fáj, mikor azt teszik velem, amit én mással. Miért hiszem, hogy jobba vagyok annál, mint aki azt hiszi, hogy jobb nálam? Semmivel. Ugyan olyan vagyok én is. És ezt miért nem tudják mások is megérteni? Semmivel nem vagyok rosszabb, mint ők. Nem vagyok kisebb. Nem vagyok kevesebb! És az, hogy néha úgy érzed, mintha irányítani akarnálak, azért van, mert segíteni szeretnék. Sajnálom...

- Jó annak aki hinni tud.
- Olyan mint a szél. Megfogni nem tudod, de érzed.
 /Séta a múltban/
 Nem tudok belekapaszkodni, de hiszem, hogy ott van. Nem tudom megfogni, de érzem, hogy ő tart engem.

- Sajnálom, hogy nem kapta meg a csodát.
- Megkapta. Te voltál az. 
 /Séta a múltban/
 Sok csodát kaptam. Igen. Sokak álltak mellettem, s még most is állnak. Remélem egyszer, én is csoda leszek valaki életében.

Ááá. Mindenkinek ajánlom ezt a filmet! Eszméletlen jó! A történet kicsit sablonos, de eszméletlen. Hogyha elgondolkozol néhány okos mondaton, sokat ér! Én is kigyűjtöttem párat. Alá leírtam a saját gondolataimat. ÉS még valami. Egy lista, hogy mit szeretnék elérni az életben. Most jelen pillanatban.

1. Valaki életében egy csoda lenni
2. Szeretni és szeretve lenni
3. Boldognak maradni
4. Megtalálni az én életemben a csodát.

+1. A többi kívánságom egy részét teljesíteni.

• a. Segíteni másokon.
• b. Segítve lenni
• c. Senkit nem hagyni magárra
• d. Igaz barátot találni, és megtartani őt
• e. Elolvasni azt a rengeteg könyvet

Nem vagyok nagyigényű XD CSak egy kicsit! Sokat várok az élettől. Tudom. De úgy érzem, teljesíthető.

Cupi!

Íródott: 2008. február 1. 22:30 - 2008. február 2. 0:45

Összepakoltam. Az asztalom tiszta, a parafatáblám már nincs úgy tele. És a virágom újra életre kelt. Igen. Furcsák a növények. Az addig ok, hogy az állat megérzi a hangulatod, de hogy a növények is!? Na ez poén. Ugye mostanában nem voltam a toppon. A virágom pedig olyan szépen kiszáradt, mintha egy évig nem locsoltam volna. Most, két napja, amikor jobban vagyok, megint kivirágzott. o.O Ez meg hogy lehet? Nem tudom. De azt igen, hogy képtelen vagyok gondoskodni szeretni. A növényem is folyton kipusztul, és én is összeomlok folyton. Áhh. Tök hülyeség. Tesóm nem alszik itthon. Hívtam volna Tabit, hogy aludjon nálam, mert nem akarok egyedül maradni. Nem jött. Félek nagyon. De lehet, hogy filmet fogok nézni. Vágy és vezeklés. Jó lehet. Bár először a könyvet akartam kivégezni, ezért lehet, hogy inkább olvasok helyette. Matekozni is kéne. :s Ááá. Annyi mindent meg kellene csinálnom, hogy azt se tudom, mibe kezdjek bele. Egyszerre csinálok 6 dolgot. Nagyon nem jó! Mert egyikre se tudok figyelni. És megint én szívom meg. Megint egyedül vagyok, megint unatkozok, megint 6 fele van a fejem, és megint fáj az ujjam. Aludni se ártana. De nem tudok. Megint rosszat álmodok, és egyedül is leszek. Akárhogy nézem, nem sülhet ki belőle jó. Fáradt vagyok. Nem tudom, mit kezdjek magammal. Bármit csinálok rossz. Az agyam tompa, a testem fáradt, lelkem romokban. A zene üvölt a fülembe, a szememet bántja a fehér képernyő. Majd lesz valamit. Talán.

Találtam még egy idézetet.
„Sokat kell még dolgoznod a jövődön, hogy elfelejtsék a múltad."
Gondold végig. Megéri...

Cupi!

Íródott: 2008. február 1. 20: 54

Tagadás
Düh
Alkudozás
Depresszió
Beletörődés

Tudod mi ez? A haláleset 5 jele. De nem csak azé. Mindené. Ezt most vettem csak észre. Itt ülök, net nélkül a szobában, és a füstölőtől kábultan írok egy totál nem blogbejegyzést. A ruhám úja felgyűrve, az órám csatja minden ütésnél koppan az asztalon. A zene tombol a fülemben. A hangulatingadozás a mi napon világosan és gyönyörű tisztán nyomon követhető. Reggel még majd kicsattanok. Boldog vagyok. Amint az már írtam is. És ez tényleg így van. Boldog vagyok. Utána hazajövök. Unatkozok. Igen. Mint mindig. Elkezdek NCIS-t nézni. Szeretem. Fél perc után bealszok. Rosszul vagyok. Nem érzem jól magam. Azt hiszem ez nem fizikai. Tuti lelki zavarom volt. Fáj mindenhol, nem találom a helyem. Felállok, és bemegyek a szobába. Lefekszem. Ez a legjobb amit tehetek. Álmodtam. Hülyeséget! És azt hiszem valahol elhittem hogy megtörtént. A lényege az, hogy kiakadtam, és megöltem mindenkit aki nekem fontos volt. Utazgattam egy csomót. Vonat, busz, gyaloglás. Szörnyű volt. Utálok álmodni! Felkeltem, és olyan rosszul voltam. Mert olyan mintha meg akartam volna IGAZÁBOL tenni. Pedig nem. Csak egy rossz álom volt! Semmi több. Kikászálódtam az ágyból, és majdnem összeestem. Mint aki 3 órán át futott volna. Megviselt. Hívom Tabit. Hogy csináljunk valamit, mert nem bírok itthon ülni. Programja volt. Áhh. Na semmi baj. Majd máskor. Tesóm elmegy itthonról, én pedig nekiállok takarítani! Ááá. Én takarítottam! Tényleg beteg lehetek. Elmosogattam, bepakoltam a mosogatógépbe. Főztem 4 adag pudingot, amit a lelki állapotomra hivatkozva befaltam. Közben NCIS-t néztem. Megettem a pudingot, elmosogattam. Egyedül vagyok még mindig. Bejövök a szobába. Mindenhol csend. Síri csend. Egyedül vagyok! Zavar! Nem akarom! Elkezdek pakolni. Fojtogat a csend. Megbotlok. Nekiesek a szekrénynek, hátal. Lecsúszok a sarokban. A lámpa homályában, a fojtó csendben zokogok. Nem tudtam mit tenni. Senki nincs itt. Egyedül vagyok. Most tényleg. Simplán egyedül vagyok! Kicsit megnyugodok. Felállok. Bekapcsolom a zenét. Üvölt. Nem érdekel! Csak szűnjön meg a csend! Csak ne legyek olyan egyedül! Csak ne halljam ahogy a szívem ver! Csak ne sírjak megint! Csak ne fájna már! Hadd érezzek már! Hadd legyek más vidám! Boldog vagyok! De vidám nem. Meggyújtok egy füstölőt is. Imádom! Annyira tömény, annyira tompul tőle az agyam. A könnyeim kimossák a szememből. Így legalább nem csípi. Felülök az asztalra. Itthon sose szoktam. Felülök. Sírok. Már megint. Nem zokogok meg semmi. Nem kapkodom a levegőt, nem hisztizek. Csak sírok. Csak folynak a könnyeim. Mert egyedül vagyok. Nem tehetek róla. Lenyugszok. Megtörölöm az arcom, és megyek tovább. Mintha mi se történt volna. Mintha csak épp levegőt vettem volna. Elpakolok. Az asztalom már kilátszik. Még sok van hátra. Meglátom a papírt a parafatáblámon. Ezt még Viola adta olyan 10 éves korunkban. Olyan 4 éve. Vagy hamarabb.

Azt írta: Amikor valamit nem értesz, vagy valami bánt, én látni fogom. Hogy miből? 5 cselekvésből. Amit te érzel, és teszel. És én látni fogom, mert mindig ott leszek melletted. Tudni akarod miért 5? Azért mert a halálhírnek 5 tünete van.
Tagadás
Düh
Alkudozás
Depresszió
Beletörődés

És igaza volt. Rajtam látszik. Tagadtam, hogy valaha is szomorú lehetek. Hogy valaha is egyedül leszek.
Dühös voltam, amikor csalódtam. Amikor egyedül hagytak. Kiabáltam, dühöngtem.
Alkudozni tudok. Alkudoztam, hogy jobb legyen. És alkudoztam, hogy csak fél órára gyere át. Csak egy kicsit légy velem.
Depresszióba estem. Kicsit magamba néztem, és rájöttem én tehetek róla. Depressziós lettem, és már nem hívtam át senkit.
De megtanultam beletörődni. És elfogadtam. Most már nem harcolok olyan erősen. Hagyom hogy történjenek az események, de nem adtam ár az irányítás jogát senkinek. Beletörődetem hogy egyedül vagyok. Nem fogadtam el, de beletörődtem.
Neked is ezt kell tenned. Beletörődni, hogy át kell jönnöd! Nem csinálok semmit ok nélkül! Nem ok nélkül hívlak át!

Most itt ülök a gép előtt, és írok. A füstölő itt mellettem parázslik. Nem vagyok jól. De ez nem ránt vissza. Nem esek vissza. Ebbe nem törődök bele. Simán csak hangulatingadozásom van. És mivel az elhallgatás is hazugság, és mivel nincs netem, ezért most leírom, és majd valahogy felteszem a blogba. Még nem tudom, hogy, és mikor, de fel fog kerülni.

Cupi!

Íródott: 2008. február 1. 19:02

MOst itt ülök aqngol órán. Áhh. Úgyse tudom. Na mind1.

Otthon nincs net.  Úgyhogy most alig tudok gépezni. De a tegnapi nap nagyon jól sikerült. A színházban, annyira jól éreztem magam! Egyszerűen fantasztikus volt a színdarab! És az osztály! Áhh! Imádom őket! Imádom! Ők a legjobbak! Végre úgyérzem, hogy vannak barátaim! Végre nem vagyok egyedül! Amit műveltünk, erőssen cenzúrázott dolog, Tabitának a legjobb beszólása, : "basszál, akkor nem leszel fáradt! " Ez még semmi. A gimi elött. Semmi. Ordítva, hát necces. De hogy Az ofő pont ott ment el mögötte XD. Na az lol volt. Annyit röhögtünk. Végre eltűntek a hzug mosolyok! Végre tényleg, igazából boldog voltam. Annyira jó érzés! Annyia jól esett, hogy nem kell színlelni hogy jobban vagyok! És a legjobb hogy ezt magammal értem el. Saját magam, minimális segítséggel. KEvéssel, de az a kevés elég volt ahhoz, hogy megértsem, van értelme az életemnek! Az életemnek, a lényege, hogy megtanuljak szeretni! Mert nem tudok? Lehet. Bár most úgy érzem, hogy imádom az emberteket! Imádok mindenkit! NEm érdekel ki tudja! Szeretem őket! Az osztályom, a barátaim, és mindenkit! Szeretem Edit, és az unokahúgom, mert mellettem állnak! Imádom Sztíít, Julit, Tommyt, Nellit, Szofit, Mitsuyot, Tabitát, Vikit, Yuit, Krisztit, Nikit, Nikét, és mindenkit! Imádom! Végre nem vagyok egyedül! Boldog vagyok! Aki el meri rontani a kedvem azt leölöm!!!!

Tegnap irodalom órán, a tanár szóvá tette, hogy az örgegek otthonába egy ARANYOS kislányt kell küldeni, aki szaval. És RÁM gondolt! Én, meg az aranyosság? XD Ezzel sokan vitatkoznának. Amit a színházban levágtam, nem sokan mondták hogy jókislány. NEm vagyok olyan cukika mint amilyennek elsőre látszik.  Hoztam a formám erőssen. Félreérthető pozíciók, és jó kis zeneszövegek XD NAgyon jó volt! Boldog voltam. Nagyon ott van!

A mai nap is jó. Lehet hogy lesz otthon netem, de nem biztos. Nincs tesi óra! Tibi bá nem is tehetett volna jobbat velem! Annyira boldog vagyok! Most angol fogalmazást kéne írni. De semmi kedvem. Unalmas, és nem is tudom. XD Semmi baj. Majd eltusolom valahogy. Nem szeretem a sulit. Áhh. Ez van. Muszály járni. Végül is jó. Itt vannak a világ legjobb emberei. Na jó. Néhányan hiányoznak, de azért sokan vannak itt nekem. Végre érzem! Érzem, hogy vannak mellettem! Imádom a sulit! Csak a tanulás lenne könnyebb. Ne kellene ennyit.

Ááá. Menni kell vissza angolozni. Majd még jövök. Ááá. Valaki egy angol értelemes képleírást egy bevásárlóközpontban lévő anyukáról, és a kisfiáról, írhatna nekem. Nem haragudnék meg.  Na tényleg megyek, mert így is kikapok. Ááá. 10 perc alatt összehozni egy 10 mondatos valamit. Magyarul se tok ewnnyit beszélni róla XD

Cupi!

Jobban vagyok. A hangulatingadozás az megvan, de ettől eltekintve jól vagyok! Ez tök jó érzés! Mert a sok hazug mosoly, az a sok elképzelt érzés, és a sok elnyomott hangulat, a felszínre tört. Ez lett a következménye. Ez, hogy lelkileg összeomlottam. Ez, hogy kaptam pofonokat, jogos pofonokat. Amiket elfogadtam, és nem védekeztem. De kaptam sok-sok jogtalan pofont. Amit nem érdemeltem! Nem. Nem érdemeltem többet! De kaptam. Kéretlenül, jogtalanul, fájón. Ezek pusztítottak igazán. De ahogy mondják: Ami nem öl meg, megerősít. Megerősödtem. Úgy érzem, képes vagyok elmenni a sértések mellett. Képes vagyok, egy kedvesnek szánt, bunkó mondaton továbblépni. Nem rágódok rajta. Minek? Semmi értelme. Túl fogok lépni rajta. Nincs miért gyötörjem magam. Felnőttem? Szerintem ez nem az. Megértettem? Nem. Eddig is tudtam. Csak nem azt csináltam. Akkor? A válsz egyszerű. Megerősödtem annyira, hogy képes legyek túllépni ezeken. Túllépni, és elfelejteni. Elfogadni, és beletörődni. Fáj. Persze hogy fáj. Kinek ne fájna? De nem öl meg. Nem akarok meghalni! Nem akarom, hogy fájjon. Azt akarom, hogy vidám, és jókedvű legyek végre valahára! Hogy ne érdekeljen más, Hogy egy kicsit magammal is törődjek. Elhanyagoltam magam, és most ezért szenvedek. Elhagytam magam. Pedig nem kellett volna. Erősnek kell maradnom. Túl kell lépnem, a felszínes kicsinyességen. Mert attól, hogy vigyázok, hogy ne csinálhassak butaságot, nem elég. Nekem nem! Túl kell rajta lépnem! És túl is fogok. Nem hagyom, hogy felemésszen! Mert nekem vannak barátaim! Igenis vannak! És hogy várjam el, hogy bízzanak bennem, hogy elmondják mi a problémájuk, ha összeomlok? Ha a földön fekszek, és sajnáltatom magam. Fel fogok állni. Ha nem segítenek, akkor is. Egyedül! Teljesen egyedül! Nem fogom feladni! De azt, hogy visszanyomjanak a földre, azt nem fogom hagyni! Küzdeni fogok. Úgy mint eddig soha! Küzdeni, mert végre van egy célom! És ez a cél én vagyok! Akármilyen önzőn, és köcsögül hangzik is, akármennyire nem szóltok hozzám, végre magamért akarok élni! Csak most az egyszer engedjétek meg nekem, hogy boldog legyek, hogy azért cselekedjek, mert nekem jó. NE várjátok, hogy elzárkózok, és nem kérek segítséget, mert fogok. De akkor a ti feladatotok, hogy segítsetek, vagy menjetek tovább. Nem kell visszahúzni. Nem kell. Inkább hagyj békén. De ne ránts vissza. Mert felállok, felállok én a magam erejéből is. És akkor, nincs visszaút. Megyek tovább. És én, segíteni fogok azoknak, akik elestek, és a porban fekszenek, mert tudom milyen az, mikor nem segít senki. És az a szerencsétlen, hagyni fogja magát. Hagyja, hogy segítsek, és így könnyebb lesz. Nem lesz egyszerű, de könnyebb. Mert nem szabad feladni! Mindig van választás! Akár milyen mélyen is vagy, mindig van választásod. És nem elítélni kell az embereket, hanem segíteni nekik! Segíteni annak, aki bajban van, és segítséget kérni, ha bajban vagy. Ez az élet rendje. A segítséget, ha kérik, meg kell adni. És pont. Nincs mit ragozni. Sose lehet valaki annyira büszke, hogy elfelejtse mi az a segítségkérés. Ezt én mondom, aki mindig mindent a maga erejéből próbált meg megoldani. Az a tipikus oroszlán, aki makacs, önfejű, de szerethető. És vágyik a szeretetre. De fél attól, hogy megfolytja ez. Ezért menekül. Tipikus. Én ez vagyok. Félek sok mindentől, de képes vagyok túllépni rajta. Túl kell lépnem. Nincs más esélyem. Meg fogom oldani. Egyedül, vagy barátokkal. Ha egyedül maradok, megoldom. De azt ne kérjétek, hogy megbocsátok, amiért a földön hagytatok, és hátátfordítottatok nekem. Azt nem. Menni fog. Érzem!

A tegnapi napom, egy leejtő volt. És mint az törvényszerű, a leejtőn ha elindultál, egyre csak gyorsabban gurulsz lefelé. Reggel, jó napom volt. Sikerült, ami kellett. Nyelvtan ment, Földrajz profin, Angol háát összejött, Matek neccesen, Rajz teljes kikészülés, Infó csak tetézte a dolgokat. Ezek után hazajövök. MSN. Hmm. Nem fűzök kommentárt. :S Átmegyek Edihez. Megyünk ultrahangra. Olyan aranyos! Láttam a lábát, a kezét, a fejecskéjét! Kinyitotta, és becsukta a száját! Tök édi volt. Valószínű unokahúgom lesz! Olyan boldog vagyok. Utána mentünk sétálni. Beszélgettünk, és hazajöttünk. Egy picit meséltünk, aztán vissza Ediékhez. Rámtört az enyhe depi. Hallgatag voltam, és kifejezéstelen. Elkezdtünk beszélgetni, és kicsit megnyugodtam. Jól eset... Hazajöttem. Nincs net. Ááá. Lelkileg megviselt. Annyira akartam írni, annyira akartam volna mesélni, vagy nem is tudom. Egy hang nélkül elmentem zuhanyozni. Igen. Most megint röhögnék a pofájába annak, aki azt mondja a hidegzuhany nem nyugtat meg. Pedig nagyon is! Lecsillapodtam. Most már csak szomorú voltam egy kicsit. Sírni akartam. De nem egyedül! Mit tehettem volna. Kimentem, befeküdtem apa mellé, átkaroltam, a fejem a mellkasára tettem. Hallottam, ahogy dobog a szíve. A könnyeim lassan folytak. Kérdezte mi a baj. Nem tudtam neki elmondani. Meg se próbáltam. Csak öleltem és sírtam. Utána felülte, megtöröltem a szemem, és mintha mi se történt volna, mentem tovább. Jobb volt. De ezt még egyszer nem tehetem meg. Már így is kérdezgetett mi a baj. Nem akarom neki elmondani. Nem nyílnék meg neki. És fél igazság rosszabb a hazugságnál! Utána leültem, bepakoltam, tanulni nem sikerült. Pedig már két napja sikerült, úgy nagyjából. ;) Na mind1. felülök az ágyra, elkezdem írni a naplóm. Megírtam a napi adagot, és kezdenék olvasni. Két oldalt olvastam. Elkezdtek folyni a könnyeim. Ennyi gondolkoztam már megint! Semmi baj. Letettem a könyvet, az MP3 a fülembe, és sírunk. Nem tudom meddig sírtam. A zene halkult, kikapcsolt. És én alszok...

A mai napom, jobb volt. Vagyis eddig. Azt leszámítva, hogy egy világ omlott össze bennem! Kész kiakadtam. Mi az, hogy január végén ESIK A HÓ!!!??? o.O Ilyen nincs! Utálom! Gyűlölöm. Áhh. Na mind1. Jó napom volt. Semmi extra. Max annyi, hogy még mindig nincs net. Edinél vagyok, és innen írok. Hiányzik a blog. Függő vagy!? Több mint valószínű. De nem baj! Szeretem nagyon! :D Ma az osztály is elemében volt. Kémia órán, az összes vegyszert meg akartuk inni, vagy épp fel akartunk robbanni. De volt tollcsattogás, és „cuppogás" is. xD Jó volt! Német órán, kis kavarodás. J Töri óra, megint hoztuk a formánkat. Irodalom, ismételten „cuppogás" Jó volt nagyon! Földrajz, tollcsattogás, és idióta poénok benyögése, amit Szabó Dávidtól kaptunk. Áhh. Ennyit nevetni! Nagyon hülye ez az osztály! De ők a kedvenceim!!!

Van pár idézet, ami nagyon tetszik.

„- Sarah - mondtam végül. -, figyelj rám! Ugye tudod ki az a Meg Ryan? - Bólintott.- Nos, Meg Ryan több tízmillió dollárt kap azért, amivel most te próbálkozol. Több tízmillió dollárt. És tudod miért? -Csak meredten bámult rám. - Mert ezt a dolgot nagyon nehéz jól csinálni, és nincs a világon néhány tucatnál több ember, aki ilyen közelről meg tudná csinálni. Úgyhogy ne színészkedj, ne játszd meg magad, ne hazudj!"/Hugh Laurie - A balek/

„Amikor belekezdtünk, mindketten azt hittük, hogy ez lesz a legnagyobb, legmélyebb, leghosszabb beszélgetés, amelyikben valamelyikünk is részt vett egy másik emberi lénnyel. De szinte azonnal ráébredtünk, hogy nem így van. Mert nem ez volt a lényeg. Olyan sok mindent kellett volna elmondanunk, olyan hatalmas adag magyarázkodáson kellett volna végigmennünk, és mégis, valahogy egyáltalán nem kellett mindenből semmit se elmondani." /Hugh Laurie - A balek/

Nem tudom miért fogtak meg ennyire ezek a mondatok. Olyan fura az egész. Érdekes...

Ó mennyi város, mennyi nép,
Ó mennyi messze szép vidék!
Rabsorsom milyen mostoha,
Hogy mind nem láthatom soha!

 /Babits Mihály - Messze... messze.../

Ezt a verset ma vettük. Annyira nem tetszik, csak az utolsó versszak. Ez! Valahol arra gondoltam, hogy mi az, amit én nem fogok megélni. Érdekes az ilyenen elgondolkozni. Hogy lehet nem jutok el a szabadságszoborig, lehet hogy nem lesznek barátaim. Lehet hogy egyedül halok meg. De lehet, hogy a barátnőmmel kézen fogva ugrunk le a Szabadságszobor tetejéről. Milyen szép is volna. Érdekes. Az ilyenen agyalni. Megéri. Van értelem. Kis remény. De most jól vagyok. Fél hatkor megyünk a Valahol Európában című musical előadásra. Nincs mit felvennem. Ha lenne, ki kéne vasalni. Életveszélyes lesz XD. De azért túlélem! Reméljük.

Ennyi elég volt belőlem. Szép hosszúra sikeredett. Bocsánat! Na most sietek is.

Cupi!

Néha nem is akarsz más lenni, de így születtél.
Néha nem is akarsz más lenni, de így alakult.

Néha a körülmények hozzák úgy, hogy nem illessz a képbe.
Néha magad akarod, hogy így legyen.

Néha magad sem érted, miért nem hallják, amit mondassz.
Néha magad is elhiszed, hogy nem is szóltál.

Néha keresed a fényt, hogy kilépj a sötétből.
Néha becsukod a szemed, mert nem akarsz látni.

Néha vágyod a szerelmet, mert el akarsz égni.
Néha elbújsz előle, hogy ne találjon Rád.

Néha keresed azokat, akik segíthetnek megtalálni önmagad.
Néha elkergeted őket, mert kezdenek kiismerni.

Néha álmodsz, mert ébren fáj az Élet.
Néha felkelsz, mert vágyod a rideg valóságot.

Bármelyik is igaz Rád, egy a fontos: Sose változz meg, mert ha egy kicsit is feladsz magadból, már sosem lehetsz ugyanaz, aki előtte voltál.

Csakegy kis felfrissülés. Nekem nagyon tetszik!ÉS rám igaz, nem is egy. De azért változom

Cupi! 

Kicsit lenyugodtam. Ki mondta hogy nem jó a hidegzuhany? Hát most a pofájába röhögnék. Úgy ahogy magamnak is. MIlyen hülye dolog már, hogy rossz ha nem akarok meghalni? Ki találta ki ezt a marhaságot? Hülye vagyok és kész! Elegem van! Nem fogom most feladni! Eddig sose tettem! MOst se fogom! De akkor ne ránts vissza! Engedd meg! CSak egy kicsit! Érdekes a logikám mi? Fáj a fejem. Lehet hogy a zuhany annyira nem tett jót neki. De azért örülöük, hogy lenyugodtam. Már így is olyanokat írtam, amit nem lett volna szabad. ember vagyok, tévedek. Most szégyellem magam, de úgy érzem, kellett ahhoz hogy megmutassam milyen vagyok. Nem ismertek még. NAgyon nem! De nem is baj. Majd még lesz alakalom. Bocsánat. Tudom hogy hülye voltam. Sajnálom! Szégyellem magam. De ez a dühkitörés, észhez térített. Kellett ahoz, hogy rájöjjek, senkinek nem jó. Beteg vagyok. És ezen segíteni fognak. Segíteni. Orsi, bár még nem beszéltem vele, de szándékom, Vivy, aki tartja bennem a lelket, Viki, aki meghallgat, és Szofi, aki meghallgat, de nem ért meg. És reményeim szerint Ti!

Cupi!