Ezt szedem, a fejfájáscsillapítóm mellé reggelente. És ez általában hol sikeresen, hol kevésbé sikeresen hat. Kitart egészen fél3-3 óráig. Azán elmúlik a hatása, és megint hatalmába kerít ez a megfogalmazhatatlan, pocsék érzés. És ezzel vagyok egész délután, egész este, és így alszom el. (máramikor elalszom ) És hogy mit tudok csinláni? Semmit.
Unom ezt az egész helyzetet amiben vagyok. Gondolkoztam, hogy visszamegyek Orsihoz. De aztán... Nem. Nem lenne erőm ismét eljárni, újra megnyílni neki. Nem tudnék bízni benne. Valamiért nem menne. Lehet azért, mert így eldöntöttem előre. Lehet nem. De most így érzem. Annyi mindent el akarnék modnani, annyi mindent csinálnék másképp, és annyi mindent nem szívesen mesélnék el neki, hogy ez győzött, és nem megyek vissza.
Dokihoz ma szintén nem jutottam el. És azt hiszem nem is fogok. Őszintén, lusta dög vagyok, akinek rémes napja volt. Ég a szemem, és gombóc van a torkomban. És nem múlik el. Nem tudom lenyelni... Nem tudom mitől van. De rémes érzés, néha szinte fulldoklom. De persze ezzel nem foglalkozom, mert minek... Mást se érdekel, engem se fog.
Gondolkoztam Devilen. És rájöttem. Féltékeny vagyok. Ami számomra meglepő volt, mert nem hittem volna. Én! Hogy pont én leszek féltékeny. Hát szégyenemben elásom magam mindjárt... rémes tulajdonság a féltékenység... Nem szeretem a féltékeny embereket... [bár ez nem meglepő, mivel nem szeretem magamat...]
Aztán tovább gondolva, másik szálon is féltékeny vagyok. Amit nem akarok bevallani... És jól titkolom, magam előtt is néha. Az olyan... más... Nagyon más...
Úgyérzem megfulladok. És rémes érzés. Kaptam ma két ötöst, mégis fárasztó napom volt. Plusz a hat kilós táska se jvított sokat a helyzeten... Írtunk matekból ugye, hát mit ne mondjak... Szerintem annyira nem is lett vészes... Viszont a többieknek bejelentetem, hogy akinek 3asnál rosszabb, jön hozzám korrepre...lol... van aki igen komolyan vette... o.O De jöjjenek... Mit bánom én...(:
Most viszont, befejeztem a nyűglődést. Gondolom már elegetek van belőlem...
Nah pá!
