Nem mondhatnám, hogy minden rendben van. Azt hiszem, egy pillanatig nem hittem, hogy mondani fogom. Mégis ez a tény, hogy káosz van körülöttem, egy olyan káosz amit én nem akarok, megrémít. Mégis képtelen vagyok rendszert csinálni a rendszertelenségbe, képtelen vagyok egyáltalán felmérni a káoszt. Csak utána jönne hogy tenni valamit. Képtelen vagyok, mert fölösleges dologkkal vagyok tele. Fölösleges, idegesítő, és számomra kényelmetlen témák, mint például a család.

Hazajöttek nővéremék. Érződik, látszik, hallatszódik, tudjuk. Felfordulás a konyhában, a szobában, és mindenhol máshol. És 4 óra alvás után, kellemetlen arra ébredni, hogy püföli a billentyűzetet. Igen. De azt várják tőlem el, hogy szeressem! Hogy fogadjam el! Mert a nővérem!!! Persze. Én azt az embert, nem nevezem nővéremnek, aki egy pillanatig nem viselkedett úgy. Állítom, jobb nővéreim, vannak itt blogon, mint amilyen nővér ő. Dehát ez már csak így marad. A kicsinek kuss.

Ma pakolunk, holnap festünk, holnapután visszacucc, jövőhéten új szekrény, utána vásárlás, majd go nyaralni. Kibaszott jó lesz. Nem akarok menni. *hapci* Azért ennyire nem gondoltam komolyan. Oda is jön tesóm barátja. Fergeteges lesz. Jah közben járok ki úszni, beiratkozom zenedébe, utána nézek a színtársulatnak, bevásárolunk a sulira, és közben még éljek is? Persze már... Nem várnak el kicsit sokat egy 15 éves lánytól!? Na nem baj. Megcsinálom. Már csakazért is. 

Rámjött a hapcigörcs.... áhh gyűlölöm.... mind1. Tesómék épp a gépet basztatják. Ez annyit tesz, hogy nem várja meg míg a 4 GB cuccom kiírom, hanem  telepít, töröl, vírust tesz a gépre, és egyéb cukiságokat végez amelynek bármelyikje törölheti az "életem". Örülök. Nem látszik rajtam? Majd kicsattanok! A barátnőim megfeledkeztek rólam, dehát mit is vártam. Nem baj. Megoldom! Apám ideges a festés miatt, velem ordibál, nem baj, eltűröm. Anyám meg hülyeségekkel traktál. Elviselem.

Csak a változatosság kedvéért.