volt Egy barna Tündér

Megállsz. Az arcába nézel, és nevetsz.
Az arcába nevetsz, már már annyira, hogy könnyes lesz a szemed.
Életnek vagy barátnak,
nekik vagy másnak.
S magadban egy dolog után reménykedsz, senki ne nézzen a könnyek mögé,
e keserűséggel teli könnyek mögé!
Mert belülről mar, az a bánat mi oly keserű
és nem múlik el, s nem is enyhül.
A világ elöl, mosoly mögé rejted
az igaz s tiszta érzéseidet.
De neked jobb?
Nem lehet jobb.
Az álarc egyszer lehull, s marad a valóság,
mi fáj, s marad az érzelmi válság.
Szeretsz,
de nem szeretnek viszont.
Vígasztalsz,
de nem vígasztal viszont.
Rájössz nem szabad, elásnod magad
hisz értékes vagy, szemedben a jó marad.