Nah. Kíváncsiak vagytok, mit érzek? Igen. Én is. Mert még én se tudom. Azt viszont igen, hogy mit érezhet egy tűpárna. Hát igen. Tegnap, olyan 9ig beszélgettem Juliettével. A téma, titkos. /Bár az előző postból ki lehetett következtetni
/ Mikor elment, Esztivel keztem el beszélgetni. Huhh. Érdekes, hogy lelkileg összeomlassz, és egy nagyon jó barátnődet, kell megvígasztalni, aki szintén összeomlott lelkileg. Érdekes volt, de azt hiszem sikerült. Áldom azt az embert, aki kiatlálta a webcamot! 
Olyan fél 11 körül, mikor mondta Eszti, hogy ő menne, én nem voltam fáradt. Hmm. Ez így nem is teljesen igaz. Fogalmazzunk úgy, nem akartam aludni. Féletem az álomtól. Ezért elkezdtem gyöngyöt fűzni. VAgyis, a mintáját csináltam meg. 20 percet kínlódtam vele. Megcsináltam. És én okos, levágtam a tartószálát. Persze hogy lefoszlott az egész. 
De nem adtam fel! 
Csináltam egy másikat, ami nagyon nagyon nagyon tetszik! Ez egy nyaklánc. Itt a kép róla: Katt rá, és nagyobb lesz 
Nekem tetszik. ÉS ha bárki azt mondja rá hogy nem jó, hát nem is tudom mit csinálok vele. Az ok egyszerű:
- Majdnem elhaláloztam mikor csináltam. ÉS ez most komoly. Olyan hajnali kettő, fel kettő körül, -ugye akkor már fáradt voltam, remegett a kezem- megcsúszott a kezem. És az a vékony, gyöngyfűző tű. Az ujjamban landolt. Ez még nem probláma. Fáj, dehát kit érdekel. De a nagy eszemmel, valahogy sikerült beletörni a hegyét. 
Ügyes vagyok? Nah. Anya nem volt itthon. Dolgozott. Apát nem sikerült felkeltenem. Meg nem is akartam nagyon. Rövid csörgetés. Jee. Nagynéném még fent van! Szinte futok át hozzá. Azért mégis csak fájt. NA sikerüt valahogy kipiszkálni. A jóhír hogy nem látszik. 
De még egy kicsit érzékeny. Apa reggel, szinte kinevetett. A tűt is magamba töröm, a fűróról ne is beszéljünk. Múltkor majdnem sikerült a kisujjamba egy cuki lyukat csinálni. Ügyes vagyok?! De a lényeg. A nyaklánc, elkészült, a polcomból már nem hiányzik sok. Az eredmény a lényeg!
MOst végül is boldog vagyok. Jól esett, hogy Juli mellém állt. Jó volt, hogy tudom, Eszti számíthat rám (még ha ő ezt nem is veszi észre). És az is jó, hogy kezdem megszokni hogy hiányzik. Nagyon. Várom haza. De mellettem vannak a lányok. ÉS ez jó! Talán, így sikerül kibírni a dolgokat.
JA, azt még le se írtam, ami igazán felháborított. -már mindenki tud mindent beszéljük konkrétan.- Tegnap ugye kiakadtam. Erre, a két jó barátom/barátnőm, Vivy, és Imi, rámírnak MSNen.
Vivy: -MI a bajod már megint?
Én: Az hogy elegem van. Nem akarom ezt tovább. Meg akarok halni! Mindenki egyedül hagy!
Vivy: Talán azért, mert elegük van belőlle hogy mindig meg akarsz halni!
Hát kösz. Jól esett nagyon. A másik, Imi.
Imi: Küldj már egy képet a fiúdról!
Én: Lécci hagyj békén! Főleg a Vele kapcsolatos dolgokkal!
Imi: Rendben. Csak hogy tudd, nem hihető amit mesélsz róla. 
Király! Az egyik kioktat, a másik azt mondja kitaláltam Tommyt. Fasza! Szeretem az ilyet! Valaki, magyaráza már meg nekik, hogyha egy lány ki van akadva, nem kioktatni kell, hanem vagy békénhagyni, vagy mellette állni! Ááá. Ők ezt sose fogják megérteni!
Röviden, tömören ennyi. Mostmár tudom, hogy itt van Juli, és nem kell félnem. Együtt sikerül
Na asszem ennyi. Majd még jövök
Cupi!
