Igazából, már nagyon sokszor őszinte akartam lenni hozzád. És valahol tegnap este, bármit megadtam volna azért, hogy elkezdjek sírni, és mindent a fejedhez vágjak. Sőt.. igazából három hete mindent megtettem volna ezért. tegnap a kiállításon, nem voltam messze ettől. de ot nem akartam kiakadni. most se igazán akarnék. talán élőben jobb lenne. úgy kellene. de most értem egy könyv végére... egy lányról szól, aki öngyilkos lett. 13 oka volt, és ezt kazettára vette és meghallgattata a 13 okkal. 13 emberrel. talán ezért érzem azt, hogy most őszintének kellene lennem. talán. csak félek. félek, hogy megintegyedül maradok a problémámmal, a gondolataimmal, az érzéseimmel. nem akarom. ezért nem is kell hoyg reagálj erre az egészre. csak fáj és bánt, hogy nem akartalak megkedvelni, mégis. mégis, és ez fáj, mert közben egyedül maradtam, és nem tudok az egésszel mit kezdeni. mert a héten csak akkor vagyok boldog, ha veled vagyok. keti két alkalom, ha szerencsém van. jó ez meg szép, csak kevés. azt hiszem. és túl nagy teher neked. ezt nem akartam. csak rájöttem, hogy nekem is egyre többet vannak
olyan gondolataim, aminek nem kellene. igazából félek is. mert magamba zárkózok, nem vagyok őszinte. mert mosolygok és nevetek, de ez soha nem őszinte. sírnék és ordítanék, de ezt nem lehet. ezért van, hogy kabát nélkül kirohanok a hóesésbe, hogy rágyujtok, látszólag midnen ok nélkül, mikor a tüdőm nem bírja. ezért van hogy vizipipázok, mert kapar, és mert a tüdőm fáj tőle. ezért teszek midnent. mert már nem igazán érdekel, mert teszek az egészre. egyre jobban kezdem komolyan gondolni, pedig tudom, hogy nem szabadna. nem ítélem el azokat, akik öngyilkosok lesznek, és erős embernek tartom őket, mert dönteni képesek. de én nem akarom hoyg vége legyen az életemnek. de félek, hoyg egyszer már nem így fogom gondolni, mert elveszítem az értelmét midnennek. és már nem járok tőle messze. stagnálok egy nulla szinten, és félek bárkinek is elmondani. mert ez egy rohadt nagy teher. de azt hiszem, te vagy az akinek elmondhatom. mégha nem is tudsz rá mit mondani, mégha ezután nem is akarsz tudni rólam. nem baj. csak had legyek őszinte. csak had mondjam el, hoyg kurvára fáj az egész. hoyg haragszom
Tündire, hoyg fáj hoyg nem vagyok aranyos és nem kellek senkinek. fáj hoyg mint nő, nem tekint rám senki. ez a legrosszabb az egészben. a családom romokban hever, és nincs rá okom hogy boldog legyek. és őszinte leszek, az elmúlt pár hétben téged is megpróbáltalak ellökni magamtól. mert úgy talán könyebb lenne nekem. ha nem kellene neked is megfelelni, ha nem akarnék neked is tetszeni és jó lenni. és nem, ez nem a te hibád. és nem tudsz vele mit csinálni. nem kell több figyelem, nem kell semmi. csak el akarom modnani. mindig volt ilyen ember nekem. mert ha önmagamnak akarnék megfelelni, mindig elégedetlen lennék. nem szeretem magamat. nem tökéletes. bántok másokat, ahoyg lehet téged is bántalak most. ezért keresek másokat, akik talán el tudnak fogadni. de aztán kiderül hogy mégsem. és akkor koppanás és pofon. de legalább tudom, egy ideg számíthattam rá. jó volt. addig. aztán szépen lassan magamba omlok, és bezárkózom. ahogy mosz is. bár próbálom mutatni hogy minden rendben van. hogy nem fáj, nem baj. de van baj. nem is kicsi. és talán többé nem is mondom neked. mert jobb ha nem mondom