volt Egy barna Tündér

Amikor megtanulsz szeretni, megtanulsz igazán félni a haláltól.

"Hidd el, engem az sem érdekel ha csak kihasználsz! Szeretlek!"

Mert megérdemlem

Igazságtalan vagy,
Mert szíved nem ad,
Viszont kér szakadatlan.
Követelsz alaptalan.

De adok, mert kapok,
Igen, bolond vagyok.
Mert viszonzatlan szórok,
S vissza nem szólok.

Hallgatok,örzöm magamnak,
Legalább ezt ne adjam másnak.
S cserébe mit ádtok fejpénzként?
Vakstötétben feketefényt.

"Szeretem a földet, amelyre lép, a levegőt, amelyet beszív, és mindent, amihez hozzáér, mindent, amit mond. Szeretem minden pillantását, minden mozdulatát, szeretem őt teljesen és egészen."

Úgy teszek mintha fájna. És könnyek közt kötök ki, csak sírok és sírok, nem tudom megállítani, feszít belülről. Nagyon rossz, azt akarom hogy véget érjen. Csak legyen vége. Beleszédülök a sírásba, émelygek az egésztől. Rémisztő képek sora jelenik meg elöttem, életem lepregett, már rég tudom ki vagyok. Aztán egyszer csak vége. Ennyi volt.  

De mi van akkor, ha tényleg fáj? Mi van, ha az a hamis, hogy boldog vagyok?