volt Egy barna Tündér

Vasárnap reggel 10. Fentvagyok két órája. Sírva keltem. Feszültésg. A fejemben a gondolatok mintha versenyt járnának, melyik tud hamarabb megőríteni. Eléggé zavaró tud lenni. Eléggé bosszantó. Túlcsordulok.

Eddig, mindig attól féltem, hogy belül sírok, kívül nevetek. Most pedig, belül nevetek, kívül mégis sírok! Nem tudom miért.

Tegnap, kicsit kiakadtam. Persze ebből apróbb félreértések lettek. Mert ugye miért is ne? De azt hiszem meg lehet beszélni.

Amúgy nem is tudom, miért küzdök ennyire. Van valaki, aki szeret engem, akit én is szeretek, vannak barátaim, akik nem csak akkor vannak mellettem ha bajuk van, vagy én sírom ki magamnak, még van egy családom... Nem tudom mi kellene több

Sokak szívéből kiestem, úgyérzem. egyszerűen elidegenültek tőlem. Én rontottam el? Igen. Valószínű. Tudok tenni bármit is? Nem. Ameddig nem hiányzom neki. És nem fogok. Mert tudom milyen vagyok. Tudom elviselhetetlen, kibírhatatlan és szívtelen vagyok. És próbálok változni. Valahogy mégsem megy. Belenézek a tükörbe, és egy tökéletlen, szerethetetlen lányt látok. Tudom, most az jön, hogy ez butaság, és lehet szeretni, hisz nézzem meg a barátnőimet, a barátomat! Mégis. Ha magamra gondolok, valahogy taszít. Nincs időm megváltozni. Mert ezt szokták meg. Elvárnak valamit. Legyek ott, legyek tökéletes, legyek 100%os legyek szép, legyek tisztelettudó, legyek pontos, legyek precíz, legyek szorgalmas, legyek törekvő, legyek vidám, legyek bátor... Pedig én szeretek tökéletlen lenni! Nem vagyok holmi futószalagon gyártott modellbaba, aki mindig, mindenhol tökéletes. Nem vagyok az. És nem is akarok az lenni. Sajnálom.

Lesznek akik nem tudak majd elviselni, de vállalom! Amedig csak egy élőlény is van a földön, aki kibír, addig jó. Addig nem leszek tökéletes.

üzenet: Gomen, hogy nem mondtam el mindent, gomen, hogy nem akartam hogy aggódj, gomen, hogy azt hiszed már nem vagy fontos, gomen, hogy azt hiszed nemszeretlek, gomen, ha azt hiszed, hogy nem hiányzol, gomen, ha azt hiszed bántanám magam, gomen, ha azt hiszed féltened kell, gomen, ha azt hiszed nem ölelnélek újra. Sajnálom!

Csak ülök, és nézem a monitort. MSNen, 4en, azaz négyen vannak fent. Ebből az egyik nővérem, a másik kettővel nemszoktam beszélni, a negyedik nemválaszol(mondjuk ki is van neki írva). Nem tudok mit kezdeni magammal. Hajat mostam, most várok a kajára. Hátha tudok enni. Aztán meg ha minden igaz, akkor jön Petim^^  Na majdcsak lesz valami. Ha nagyon nem, akkor matekozok

Ez ilyen semmis post lett. Nemszól semmiről, csak úgy van.

Szebb napot!

Hmm

Itthon, de nem jól.
És ahogy olvasom, egyre többen vannak rosszul. Ajj nem lesz ez így jó...
remélem jön hamar a tavasz, és elmúlik ez a pocsék hangulat mindenki szívéből lelkéből.

Cupp nektek, akinek meg kell kitartáás!! 

Szép napot mindenkinek!

Vigyázzatok magatokra, én meg egyszer csak majd leszek valamikor!

Pussz! 

Összejöttek a dolgok. Leírnám, de hosszú.

A legrosszabb ez a folyton rámtörő sírógörcs, és a szenvedés amit művelek.

Hajjj...

Kaptam pulcsit!
Fekete, hosszú, meleg, puha, és nem szúr!
Jajj

Volt már oylan, hogy csak simán mosolyognod kellett? Nekem van.
Örülök. Érzek valamit, amit még nem. Tudok valamit, amit eddig még nem.
És most JÓ!!! 

Napot!

Ami még az esti postból kimaradt: A vásárolgatás hevében, bevertem a kezemet a falba, ennek következtében a bal csuklóm használhatatlanná dagadt. Viszont, ha időben lefekszem, akkor képes vagyok akár 7 órát is végigaludni[gyógyszer nélkül] Ha nem felejtem el, akkor enni is tudok [viszonylag rendesen] Bár még mindig csetlek-botlok, és mindennek nekimegyek, azért jólvagyok Valaki rámragasztott egy nagyadag optimizmust Ezmár beteges

Ma, pedig a kiakadás tetőfokát mutattam. Amikor álmomból úgykelek hogy sírok, amikor álmomban sírok, amikor ébredés után sírok, amikor zokogok, mert hiányzik a barátom! Amikor semmi sem jó. Szóval, összepakoltam, szellőztettem, mosogattam, törölgettem, gondolkoztam. Ja, és 5ször felporszívóztam a lakást, majd 3szor felmostam. Értelme nem volt ennek a mennyiségnek, egyszerűen le kellett foglalnom magam.
Szóval, a lakás tiszta, a fejemben még mindig rettenetes a káosz. De azt hiszem, mostmár tudom mit kell tennem. Azt hiszem döntöttem.

3körül jön Petim, és mostmár tényleg Garfield-et fogunk nézni Nővérem 2től vizsgázik vezetésből. Remélem sikerül neki. Amúgy még nemtudom mi lesz. Tanulni is kellene, [matekot minimum 2 óra lesz megcsinálni...] dehát... Minek azt?

Na páá! 

Fél egy.

Ilyenkor jön elő a gondolkodós, lelkizős, őszinte mivoltom. Amikor véleményt alkotok, mesélek, döntök. Sokszor helytelenül és van hogy elhamarkodottan. De az én döntésem, magam miatt.

A tegnapi(19.) nap remek volt. Azt hiszem. Persze, nem végig. Persze, könnyekkel. Csakmert az olyan Tündérkés.

Reggel, be a városba. Fórum, anyasuli, pláza. Petivel (L.) és nővéremmel. Háááát... nemrészletezem Sok ember, sok sok bizsu, sok sok ruha, sok sok mászkálás. Szeretős...
Aztán itthon, kerestük a Garfield-et, merthogy Peti még nemlátta, és ez (az én családomban) bűnnek számít. [mert nálunk mindenki szinte betéve tudja az egészet] Persze nem lett meg. Senkinek nincs meg. ehh... Nővérem most tölti.
Ennek kapcsán voltam Tündinél. [Igen az a két lépés...] Először, csak a filmet akartam, és gyorsan hazajönni Petimhez... hát nemsikerült. Szóba jött ez az.* És előjöttek azok a ronda nemkívánt könnyek. Amiket nagyon nehéz elállítani. És csak sírtam, ő pedig próbált vígasztalni. Köszönöm! Aztán, nemsokra rá összeszedtem magam [persze, mintha az olyan könnyű volna] és hazajöttem. És ahogy lenni szokott, nemtudtam uralkodni az érzéseim felett. Vagyis nem teljes mértékben. Kérdeztem Petit. Beszéltettem. Mi van? hogy van? mi lesz? hogy lesz?... Semmi újat nem tudtam meg. Ugyan úgy félek még mindig. Nem akartam hogy sírni lásson [már megint], hát ezse jött össze. Nemtudom mi lesz/van. Azt viszont tudom, hogy van egy nagyon idióta ember, aki szeret, elfogad olyannak amilyen vagyok, és őt akkor se fogom elengedni ha nagyon félek!
És kb ennyi volt a nap.

* Közben, én meg felhúztam magam, hogy miért tud mindenki többet nálam? Miért csak másnak lehet elmondani a problémát, és nem nekem? Amikor VELEM kapcsolatos!?? Egyszerűen nem tudom felfogni, hogy miért tőlem vár mindenki megoldást úúúúgy, hogy közben semmit nem mond el! Olyan dolgokat tudok meg, a nővéremtől, Tünditől, meg másoktól, amikről sejtelmem se volt! Az ilyet tényleg nemértem... Hogy mondjak, tegyek, godoljak bármit is, ha mindenből ki vagyok hagyva? Milyen logika szerint éltek ti emberek? _{[Nem tudok jobban figyelni, mert elég sokfele kell mostanában. Az énhibám. De ha a barátom vagy... akkor kérlek. Csak egy kis megértést kérek és türelmet. Ezzel már megszívtam párszor. Mond azt hogy gyűlölsz. Mond hogy jogosan gyűlölöm magam. Csak mondj valamit...!]}

Fáradt vagyok. Nem, nem az alváshiányról beszélek. Arra a mélyen benned lapuló, alattomos fáratságra gondolok. Mi nem hagyja hogy aludj, hogy egyél, hogy nevess, hogy boldog légy. Amikor úgyérzed egyedül vagy. Amikor úgyérzed már-már nincs tovább. Arra az erős fáradtságre gondolok. [Egy emberrel lenne szükségem, de ő sajnos messze van.]

Amúgy, ha túlnézek ezen, akkor viszonylag jólvagyok. Kicsit sokminden gyűlt össze bennem, sokfelelől bántottak. Tegnapelött végigsírtam a napot, tegnap este pedig végignevettem. Érzések, gondolatok, válaszok, kérdések ide oda cikáznak a fejemben. rendetlenség. Most próbálok kezdeni vele valamit.

Nem akarok elveszteni több szerettemet. Se mint családtagot, se mint barátot! Egyszerűen nem fair, hogy megszeretek valakit, és már-már azt is hagyom hogy ő is szeressen, aztán pedig elveszítem. Ez így nem igazságos!