Beszélhetnék sokmindenől. De nem teszem úgyérzem nem kell. Úgy érzem nem szabad. Nem lehet. Valami azt súgja, "ezt most tartsd meg magadnak". Egy újabb sérülékeny felület rajtam. De ezt már nem adom! ezt nem akarom hogy megtudjátok.
Beszélhetnék sokmindenről. Tudnék, de nem fogok. A férfiakról, a hülyeség tetőfokáról, az állítólagos barátnőkről, érzésekről, eseményekről. De nem teszem. Több okból kifolyólag, amit szintén nem sorolok fel. Miért nem? Mert elegem van a sok felszínes emberből körülöttem! de nagyon!
kb. 3 napja ott tartok hogy törlöm a blogomat. Ezt felvetettem pár embernek, és a reakció az ugyan az volt. Ne töröljem, de ha nagyon akarom, akkor kérik az új címet. Azt hiszitek hogy újrakezdeném? Soha! Nem. Nekem ez az életem. Én ezt ha egyszer eldobom, nem kell más. Hogy az szebb lenne? Hogy jobb? Nem hiszem! Tudod miért nem? Mert nem lennék benne! Nem lenne benne az a sok elkapkodott döntésem, cselekedetem, mondatom, ami ebben benne van. Nem nem kezdeném újra!
Sötét van. És zenét hallgatok. És fáj mindenem. A mellkasom, a hátam, a vállam, az ujjaim. És azt hiszem, most megyek, bebújok az ágyikómba, és lesajnálok mindenkit, aki nevet rajtam! És szarok a világra, mert engem ma már nem fognak többet bántani! Nem engedem! Eleget kínlódtam már ma! Hagyjatok!!!
Hagyjatok!!!